Gyerek

Ezért sem jó, ha túl későn fekszik le a gyerek

Egy tanulmány újabb okot talált arra, miért érdemes a gyerekeknek időben lefeküdniük aludni.
2022. Július 20.
Ezért sem jó, ha túl későn fekszik le a gyerek (Fotó: Getty Images)

Az este 9 óra utáni ébren maradás növelheti az elhízás kockázatát a 2-6 éves gyerekeknél  ezt mondja egy új, a Pediatrics: Official Journal of the American Academy of Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmány, számolt be róla a Healthline.

A kutatók a résztvevők alvási aktivitását csuklón hordható aktigráfiai eszköz (a mozgási aktivitást rögzíti) segítségével rögzítették, az Early Stockholm Obesity Prevention Program (Korai Stockholm Elhízás Megelőzési Program – a szerk.) elnevezésű projekt keretében. Azt találták, hogy azoknál a kisgyerekeknél, akik gyakran ébren maradtak este 9 óráig vagy még tovább, nagyobb mértékben nőtt a testtömeg-index (BMI) és a derékkörfogat, különösen a túlsúlyos vagy elhízott szülők gyermekei esetében.

“A magunkkal vihető üzenet az, hogy az életmód – és nem csak az étkezési szokások és a fizikai aktivitás – hatással lehet a gyerekek egészségtelen súlygyarapodásának kockázatára” – mondta el a portálnak Dr. Claude Marcus, a tanulmány szerzője és a svédországi Karolinska Institutet gyermekgyógyász professzora.

“Mivel az elhízás számos más szív- és érrendszeri kockázati tényezővel, például megnövekedett vérnyomással, lipidszinttel és glükózszinttel jár együtt, a megelőzése fontos cél a gyermekeknél” – mondta Dr. Donna Arnett, a Kentucky Egyetem szív- és érrendszeri egészség professzora és az Amerikai Szív Egyesület (AHA) orvosszakértője.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) szerint a gyermekkori elhízás olyan pszichés tünetekkel is összefügghet, mint a depresszió és a szorongás, az alacsony önbecsülés, illetve olyan társadalmi problémákkal, mint például a zaklatás és a megbélyegzés.

Az alvás és a gyermek súlya

A kapcsolat az alvás és a súly között összetett. Marcus szerint nehéz megállapítani az ok-okozati összefüggést. “Nem gondoljuk azt, hogy negatívan befolyásolja a gyermeket, ha néhanapján nem a megszokott időben fekszik le aludni. Ha a rendszertelenség a megszokott, az okozhat problémákat.”

Dr. Shalini Paruthi, a St. Louisban található St. Luke’s Hospital Alvásgyógyászati és Alváskutató Központjának társigazgatója, és az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia szóvivője elmondta a portálnak, hogy korábbi tanulmányok mutattak ki összefüggéseket a nem megfelelő alvás és a gyermekek súlygyarapodása között. “Azt tudjuk, hogy a gyerekeknél a rövid alvási időtartam magasabb inzulinszinttel és nagyobb inzulin-érzéketlenséggel jár, ami azt jelenti, hogy a fiatal szervezetük nem tudja megfelelően feldolgozni az inzulint és a glükózt, ami súlygyarapodáshoz vezethet” – magyarázta.

Hozzátette, hogy a tanulmány szerint az alváshiány növeli az étkezés utáni vágyat, az alváshiányból eredő fáradtság pedig csökkenti a fizikai aktivitást. “A tanulmányok azt is mutatják, hogy ha a gyerekek nem alszanak eleget, az hatással lehet a leptin és a ghrelin hormonjaikra.”

Paruthi elmagyarázta, hogy a leptin a zsírsejtekben választódik ki, és segít jelezni az agynak, mikor kell lassítani az étkezést. A gyomorban kiválasztódó ghrelin pedig stimulálja az éhséget.

“A kutatások folyamatban vannak, hogy segítsenek ezeket az elméleteket részletesebben megmagyarázni” – tette hozzá Paruthi.

További kérdések

Dr. Carol Rosen, a Case Western Reserve Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyász professzora és gyermekgyógyászati alvási szolgáltatásokért felelős igazgatója, továbbá az Ohio-i Egyetemi Kórházakhoz tartozó Rainbow Babies & Children’s Hospital gyermekalvási szolgáltatásokért felelős igazgatója elmondta a portálnak, hogy még mindig vannak további megválaszolatlan kérdések. “Számos tanulmány kimutatta, hogy a rövid alvási időtartam összefüggésbe hozható a gyermekek elhízásának kialakulásával, de ezek a tanulmányok számos módon korlátozva vannak” – fogalmazott. “Némelyike ezeknek a tanulmányoknak nem az alvási idők tényleges objektív mérésén alapszik, hanem az alvási és ébrenléti időkre vonatkozóan a szülők beszámolóitól függ, amik megbízhatatlanok lehetnek.”

További kérdéseket is felvetett, mint hogy “A korábbi tanulmányokban mi volt az alvási szokások pontos sajátossága?”; “A gyerekek csak nem aludtak eleget, túl későn feküdtek le, sokat ébredtek éjszaka, vagy csak nagyon rendszertelen a napirendjük?”; “Vannak más családi vagy társadalmi tényezők, amelyek hozzájárulnak az elhízás fokozott kockázatához?”; “A túlsúlyos vagy elhízott szülők gyermekei nagyobb eséllyel vannak kitéve az elhízás kockázatának, mint a normál testsúlyú szülők gyermekei?”.

Rosen megjegyezte, hogy az új tanulmánynál a csuklón viselhető aktigráfia-eszköz objektivitást ad, és ha mélyebben vizsgálják a hasonló jellegű kérdéseket, az a pont az, amiben ez a tanulmány fontos új eredményeket tartalmaz.

Forrás: healthline.com