Gyerek

Gyömbérrel is gyógyíthatod a gyereket

A gyömbér erőteljes, csípős növényünk, ami rendkívüli az egészség megőrzése szempontjából, de gyerekeknél óvatosan kell bevezetni.
2019. Február 18.
Hogy gyógyíthatjuk gyömbérrel a gyereket?

A gyömbér serkentő hatású, hevíti a szervezetet, ezért minden olyan betegségnél bevethető, ahol a hideg okozott gondot – avatott be a gyömbérfogyasztás rejtelmeibe Luczai Gabriella fitoterapeuta, aki azt is elmondta, hogy ilyenkor általában azzal van a gond, hogy lehűl az emésztőrendszer. Ez egyrészt a külső hideg miatt következhet be, másrészt azért, mert túl sok déli gyümölcsöt evett a gyermek vitaminpótlásra hivatkozva.

És hogy miért hűtenek ezek a déli gyümölcsök? A déli gyümölcsök a forró éghajlaton élők számára a felhevült szervezetet hűtésére szolgálnak. Amennyiben itthon, Magyarországon fogyasztjuk ezeket, a téli időszakban tovább hűtjük velük a szervezetet, ami a gyerekeknél emésztési problémát okozhat – figyelmeztet Gabriella. Ilyenkor “vissza kell fűteni” a szervezetet, és ehhez jól jön a gyömbér. A gyömbér emellett hányinger ellen és rendkívüli a fájdalomcsillapító hatása is. Mikrobaellenes hatása is van, kitűnő immunrendszererősítő, továbbá köhögéscsillapító, enyhíti a puffadást és segít stabilan tartani a vércukorszintet. Nagy mennyiségben tartalmaz vasat,  cinket, káliumot, A-, C-, E- és B-vitaminokat, magnéziumot és foszfort.

Milyen formában próbálkozzunk a gyömbér használatával gyermekünknél?

A gyömbért 9-10 hónapos kortól vezethetjük be a gyermek étrendjébe az ételek ízesítésére szolgáló fűszerként.

Sok gyermek azonban nehezen fogadja el a gyömbért csípős íze miatt. Mit tehetünk? Próbáljuk meg a kandírozott gyömbért csokiba mártva- javasolja Gabriella. A kandírozástól erejét veszíti valamelyest a gyömbér, ezért annyira nem lesz már csípős. Ha előtte megfőzzük, azzal még inkább veszít erejéből.

Hogy készül a kandírozott, csokis gyömbér?

1. Végy egy adag barna nádcukrot, és öntsd fel annyi vízzel, hogy ellepje.

2. Gyújts alá és lassú tűzön engedd elolvadni.

3. Amikor elolvadt, tedd bele a csíkokra vágott gyömbért, és továbbra is lassú tűzön, időnként ránézve és megkevergetve hagyd, hogy dolgozzon a meleg.

4. Ahogy elkezd gyöngyözni a cukorszirup, elfőtte a vizet, vedd ki belőle a gyömbéreket zsírpapírra, told szét őket, hogy ne érintkezzenek egymással. Hagyd őket megszáradni.

5. A megszáradt cukrozott gyömbért aztán olvasztott étcsokoládéba forgasd bele.

Mivel elég cukros a gyömbér, ezért a gyerkőc, amikor megkóstolja nem fogja az étcsoki miatt elutasítani. A csoki ráadásul további jótékony hatását is növeli ennek a rendkívüli csemegének, mert lazítani fogja a simaizmokat, ezáltal a köhögési ingereket is csökkenti. Ovis kortól már meg lehet kóstoltatni ezt a finomságot a gyermekkel.

A visszamaradt gyömbéres cukorszirup kellemesen csípős, amit a felnőtt bátran beletehet a teájába megfázáskor, de a kávé élvezeti értékét is növeli. Télen a cukor jótékony hatással van, nem mindig kell megvetni, csak mértékkel kell enni- nyugtat meg mindenkit a szakértő.

Ihat gyömbérteát a gyermek?

Mivel nagyon erős növényről van szó, ezért 1-3 éves korig nem feltétlen szükséges gyömbérteát itatni a gyerkőccel. Ha mégis szeretnénk kipróbálni, akkor készítsük frissen, és nagyon minimális mennyiségű gyömbért tegyünk 2,5 dl vízbe. Ne feledjük! A gyerekek szervezete minden hatóanyagra nagyon könnyen reagál.

Így készítsd el a teát!

Egy kb. 2 mm x 2 mm-es gyömbérkockát önts fel fél liter 100 fokos vízzel, és áztasd 10 percig. 3 éves kor után a fél liter víz csökkenhet 2,5 dl-re, a gyömbér darabka továbbra is 2×2 mm marad! A kor előrehaladtával emelhetjük a gyömbér darabkák mennyiségét.

Óvatosan bánjunk vele- figyelmeztet Gabriella- erős növény, ha nem ízlik a gyereknek, ne erőltessük. Majd később újra elővesszük.

Honnan szerezhetünk be gyömbért?

Fontos, hogy megbízható forrásból származzon a gyömbér. Mindenképpen olyan helyen vásároljunk, ahol ezt biztosítani tudják számunkra, és akár nyomon követhető az is, hogy került az üzletbe a friss vagy szárított gyömbér. Megnyugtatót, ha arról is kaphatunk információt, milyen körülmények között zajlik a feldolgozás- tette hozzá Luczai Gabriella. Érdemes arra is figyelni, hogy olyan helyen vásároljunk, ahol szakértői segítséget is kapunk. Ez persze ne legyen kizáró tényező, de sokat számíthat

Okozhat-e bármilyen problémát a gyömbér a gyerekeknél?

Igen, okozhat, mert erős növény. A gyömbér hevít, és ezáltal gyulladásos betegségeknél, láznál – vagyis amikor alapból hevült a szervezet – nem kell tovább hevíteni. A gyömbérnek emellett erőteljes vízhajtó hatása is van, ezért veseprobléma esetén is célszerű kerülni. Ha a gyerek gyomorsavra panaszkodik, akkor se alkalmazzuk -figyelmeztet a fitoterapeuta.

Kapcsolódó cikkeink: