Kamasz

Így öltöztek a kamaszok 40 éve

Leopárdminta és kockásing. Ilyen szettekben flangáltak 40-50 éve a kamaszok!
2023. Január 21.
Kamasz lányok a 70-es években
Igazi kamaszos szoba és szettek 1972-ből (Fotó: Fortepan/Péterffy István)

A 90-es években már a mobiltelefonok után sóvárogtunk, de a 70-es, 80-as években még a ruhaválaszték is igencsak gyér volt. Akinek véletlenül egy-egy nyugatról beszerzett darabja volt, az rögtön menőnek számított.

 

Nekem például egy háromcsíkos Adidas cipő volt, amiért a 80-as évek második felében is megveszett az egész iskola, rengeteg csereajánlatot kaptam, néhányan csak pár napra vagy egy-egy buliba akarták felvenni. 

Persze, némi kreativitással a boltban kapható darabokat is tudtuk úgy alakítani, hogy úgy tűnjön, értünk valamit a divathoz. Az jól látszik a régi képeken is, hogy a farmer egy örök darab, akár nadrágként, akár szoknyaként hordjuk. CSak arra kellett vigyázni, hogy a menő ruháinkat, ne együk le a Kajla csokival.

Így öltöztek régen a kamaszok – galéria!

6 fotó megtekintése