Kisgyerek

Így változik a gyerekek súlya az első három évben

Már a megszületés pillanatában kritikus kérdéssé válik a kisbabák súlya. Kezdeti súlyvesztésük mértéke határozza meg a kórházból hazabocsátást, nem gyarapodó babák nem kívánt tápszeres táplálása is ekkor kezdődhet el.
2018. November 13.
Így változik a gyerekek súlya az első három évben

A kórházi napok mérlegeléssel, kockás füzetbe grammok írogatásával telik. Anya legyen a talpán, aki ekkora stressznek ellen tud állni és nem kezdi el maga is az állandó méregetést.

Mennyi az annyi? – Csecsemőkorban

Pedig egyhetes koruk után – problémamentes esetben, amennyiben a mindennapjai kiegyensúlyozottak – tökéletesen elegendő lenne hetente egy alkalommal mérni a csecsemőt.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

A születést követő első hét végére a kisbabák nagyjából visszanyerik a születési súlyukat. Ettől kezdve, hetente mérve, 100-200 gramm közti gyarapodásra lehet számítani. Az első hónapban, miután visszanyerték születési súlyukat, hozzávetőleg 450-600 grammot híznak, a 2. és 3. hónapban havi 600-900 grammot. Ezt 3 és 6 hónapos kor között egy minimális mérséklődés (500-800 gramm/hó) követ, majd a 6. és 10. hónap között moderáltabb lesz a súlynövekedés.Ökölszabály, hogy féléves korra megduplázzák, egyéves korra megháromszorozzák születési súlyukat a gyerekek. De, mint minden általános leírás, ez sem működik minden kisbabánál, rengeteg egyéni eltérés adódhat.Az eleget eszik-e a kisbaba kérdés legkínzóbban a növekedési ugrások idején gyötri az anyukákat. Ezekben az időszakokban – 3 hetes, 6 hetes, 3 hónapos és 6 hónapos korban – az addig megszokottnál nagyobb tápanyagigényre áll át a baba szervezete. Nagyobb mennyiséget kér enni – a szoptatott csecsemő anyukája pedig kételkedni kezdhet abban, vajon az anyatej, amit a kisbaba kap, elegendő lesz-e a továbbiakban is a gyermeknek. Rendszerint a növekedési ugrások pár napig tartanak, melyet követően a kisbaba tápanyagigénye beáll az új szintre – szoptatott csecsemő esetén az édesanya tejtermelésével együtt.Az egészséges csecsemő, kisded és kisgyermek gyarapodása:

2-4.hét  hetente  150-200 g
1-3. hónap  havonta  600-900 g
3-6. hónap  havonta  500-800 g
6-9. hónap  havonta  300-500 g
9-10. hónap  havonta  200-250 g
1 éves korra születési súly 2,5-3-szorosa
1-2 éves kor között  1,4 – 2,3 kg
2-5 éves kor között  1,5 – 2,5 kg

A gyerekek súlya egyéves kor felett

Az első születésnapot követően a súlygyarapodás lelassul, míg 2 éves kortól jelentősen mérséklődik, s ez így is marad 5 éves korig. 1-2 éves kor között 1,4 – 2,3 kg az átlagos súlygyarapodás, míg 2-5 éves kor között 1,5 – 2,5 kg mindösszesen az egészséges testtömeg-növekedés mértéke. A lassuló gyarapodással párhuzamosan a gyakori mérlegelést, egészségesen növekvő kisded esetén, el is felejtik a szülők. Sokkal fontosabb kérdés lesz az, mit és hogyan egyen a gyermek. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy egészségesen gyarapodjon, hogy étkezése úgymond “rendben legyen” majd hosszú távon is? Jó hír, hogy az ételhez való egészséges viszonyát ilyen kicsi korában alapozhatjuk meg. Nézzük meg, hogyan.

Az egészséges testsúly kisdedeknél

Sok mindent tehetünk szülőként azért, hogy kisgyermekünk egészséges testsúlyú maradjon. Egészségügyi ajánlások szerint a legalább 24 hónapon át tartó szoptatás hozzájárul az egészséges testsúly megőrzéséhez. Csakúgy, mint az étkezésekkel való jó kapcsolat kialakítása is: bízzunk a kisgyermekben, hogy annyit eszik, amennyi számára szükséges – engedjük meg neki, hogy ő döntse el, mikor lakott jól. Igyekezzünk azt, akkor és úgy adni neki enni, amit, amikor és ahogyan ő kéri – nyilván ésszerű keretek között maradva – és kerüljük az étkezésekhez kapcsolódó büntetéseket. Figyeljünk oda a gyermek táplálkozására: fogyasszon naponta zöldségeket, gyümölcsöket, teljes értékű gabonákat. Folyadékbevitelét túlnyomóan vízből fedezzük – az üdítők, de még a gyümölcslevek is gazdagon tartalmaznak cukrokat. “Mellőzni kell a felesleges kalóriabevitelt, a teáztatást” – emeli ki a leggyakoribb hibát dr. Kovács Tibor, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet orvosigazgatója, gyermekgyógyász szakorvos. S ekkor a másfél évesek túrórudizásáról még nem is beszéltünk.

Ideális testhossz és testtömeg 0-3 éves korban

(Forrás: http://www.vitalitas.hu/konyvek/babalex/blhh2ossznov.htm)

Életkor Testmagasság cm-ben Megengedett eltérés

cm-ben

Testsúly

kg-ban

Megengedett eltérés

kg-ban

fiúk              lányok fiúk        lányok fiúk            lányok fiúk   lányok
0 hónap 51                    51      +/-4  3,4                  3,4 +/-0,8
1 hónap 54                    54      +/-4  4,1                  4,1 +/-0,8
2 hónap 58                    57      +/-4  5                     4,8 +/-0,8
3 hónap 61                    60      +/-4           5,8                  5,4 +/-0,8
4 hónap 64                    62      +/-4 6,6                  6,0 +/-0,8
5 hónap 66                    64      +/-4    7,3                  6,7 +/-0,8
6 hónap 68                    66                 +/-5              7,6                  7,4 +/- 1,5
7 hónap 70                    68      +/-5       8,0                  8,0 +/- 1,5
8 hónap 72                    70      +/-5         8,6                  8,5 +/- 1,5
9 hónap 73                    72      +/-5     9,2                  8,9 +/- 1,5
10 hónap 74                    73      +/-5      9,7                  9,3 +/- 1,5
11 hónap 75                    74      +/-5      10,2                9,6 +/- 1,5
12 hónap 75                    75      +/-6          10,4                9,8 +/-2,5
13 hónap 77                    76      +/-6     10,6               10,0 +/-2,5
14 hónap 78                    77      +/-6    10,8               10,2 +/-2,5
15 hónap 79                    78      +/-6    11,0               10,4 +/-2,5
16 hónap 80                    79      +/-6     11,2               10,7 +/-2,5
17 hónap 81                    80      +/- 6 11,4               10,9 +/-2,5
18 hónap 82                    81      +/- 7 11,6               11,2 +/-2,5
19 hónap 83                    81      +/- 7 11,7               11,2 +/-2,5
20 hónap 84                    82      +/- 7 11,9               11,3 +/-2,5
21 hónap 85                    82      +/- 7 12,1               11,3 +/-2,5
22 hónap 86                    84      +/- 7 12,4               11,7 +/-2,5
23 hónap 87                    85      +/- 7 12,7               11,9 +/-2,5
2 év 88                    86      +/- 7 12,9               12,1 +/-2,5
89                    87      +/- 7 13,1               12,2 +/-2,5
90                    88      +/- 7 13,3               12,4 +/-2,5
91                    89      +/- 7 13,4               12,6 +/-2,5
92                    90      +/- 7 13,6               12,8 +/-2,5
2 és fél év 93                    91      +/- 7 13,7               13,0 +/-3
94                    92      +/- 7 13,9               13,3 +/-3
95                    93      +/- 7 14,1               13,6 +/-3
96                    94      +/- 7 14,3               13,9 +/-3
97                    95      +/- 7 14,5                14,1 +/-3
98                     –      +/- 7 14,8                   – +/-3
99                     –      +/- 7 15,1                   –  +/-3
3 év 100                  96      +/- 8 15,4                14,3  +/- 3

Elhízott kétéves = elhízott kiskamasz?

Kutatások rámutattak, hogy a 2 éves korukban túlsúlyos kisgyermekek szignifikánsan nagyobb valószínűséggel lesznek 12 éves korukban is túlsúlyosak, mint a 2 évesen normál testtömegű társaik. “A zsírsejtek száma ugyanis kisgyermekkorban alakulnak ki, s ha nagyszámú zsírsejtek miatt későbbiekben is hajlamos lesz a gyermek az elhízásra” – hangsúlyozza Kovács doktor.Ezért is kiemelten fontos, hogy már a kezdetektől ügyeljünk gyermekünk táplálkozására, valamint, hogy a kellő fizikai aktivitást a mindennapjai részévé tegyük. “Rendszeresen menjünk a gyermekkel közösen a szabad levegőre” – tanácsolja dr. Kovács Tibor. Szerettessük meg gyermekünkkel a mozgást – ehhez elsősorban jó példával járjunk elöl. A másolás a gyerekek elsődleges viselkedési jegye – szívesen teszik ugyanazt, amit a szülőktől látnak. A kezünkben van tehát a kulcs ahhoz, hogy egészséges testsúlyú gyermeket neveljünk és ezáltal megelőzzük a kamaszkorra jellemző testképzavarok, táplálkozási zavarok kialakulását.Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában: