Kamasz

Változékonyabb időjárás várható a hétvégén

Pénteken többfelé kell számítani záporra, zivatarra, majd csökken a csapadék esélye.
2024. Szeptember 05.

Változékonyabbá válik az időjárás a hétvégére: pénteken többfelé kell számítani záporra, zivatarra, majd csökken a csapadék esélye. A csúcshőmérséklet jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Pénteken a felhőzet továbbhalad északkelet felé, de az északkeleti tájakat még nem éri el, így arrafelé, illetve délutántól már délnyugaton is több napsütésre, kevesebb felhőre lehet számítani. Összességében nagyjából a Győr-Szeged vonal szélesebb sávjában lesz erőteljesebb a felhőképződés. Főként az ország délnyugati felén alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. Több helyen megélénkül a keleties szél, a zivatarokat erős széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 Celsius-fok között várható.

 

Szombaton sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel, zápor, zivatar helyenként előfordulhat, és több helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél. Hajnalban a hőmérséklet általában 14 és 21 Celsius-fok között alakul, míg délutánra 28 és 33 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

A hét utolsó napján sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. Vasárnap a minimumhőmérséklet többnyire 15 és 21 Celsius-fok között alakul, a csúcsérték pedig 29 és 34 Celsius-fok között valószínű.

Forrás: MTI