Aki a neten kutat tetűfotók után, nagyon el lesz tévedve. A hatalmas, elektronmikroszkóppal felnagyított képek semmit nem mondanak el arról, hogy is néz ki ez a rovar. Mivel valójában a tetű olyan, mint egy kis muslinca, csak szárnyak nélkül. Egyáltalán nem szereti a fényt és a nyilvánosságot, hát rejtőzni fog. Ha sűrű a gyerek haja, akkor nagyon hatékonyan, és egészen addig, míg olyan sok nem lesz belőle, hogy lehetetlen nem észrevenni.
Mi is így jártunk. Akkor már napok óta vakarta a fejét a gyerek, és én egyre idegesebben figyeltem. A hetedik érzékem azt súgta, hogy ez bizony tetű lesz – de a férjem azzal nyugtatott, hogy hideg van, tél van. Szegény gyerek sapkában izzad, klóros medencében úszik. Tapasztalat hiányában elhittem, amit mondott, hisz csak azt láttam, kicsit korpás és piros a fejbőre. Lehet persze akár ekcéma is, reménykedtem. A vakarózás mégis zavart.
Teljes tanácstalanságomban felhívom a gyerekorvost, nézze már meg a gyereket valamikor. Amikor a tetveket megemlítem, hirtelen fagyosra vált a hangulat. A nővérke döbbent hangon utasítja vissza, hogy időpontot adjon. A tetűmentesítés szülői feladat, be ne vigyem a gyereket! Hiába magyarázom, éppen az a gondom, hogy fogalmam sincsen, van-e tetű a gyerek fejében vagy nincs, én nem látom, nem tudom, hogyan is néz ki!
Segítsen valaki, mert a gyerek vakarózik! Mire azt tanácsolja, kérdezzem meg a patikust, majd ő segít eldönteni. Elgondolom, mekkora sikerem lenne a körúton, amikor arra kérném a gyógyszertáros kisasszonyt, hogy ugyan nézze már meg a gyerek fejét, nem törődve a mögöttem felgyülemlett sorral. Elvetem az ötletet. Azt viszont elhatározom, hogy bekenem a fejét tetűirtóval. Megelőzésképp.
Indulna a suliba, befonom a haját. Mintha valami apró bogár surrant volna el a hajszálak alatt. Jaaaaaaaaajjjj! Tetűűűűű! Segítsééééég! – sikoltozom a férjemért. Persze mire ideér, a dög eloson. A férjem is beletúr a lány hajába. Nem lát semmit. Csak képzelődtél, drágám – mondja. – Bebeszélted ezt a tetűdolgot, és már látni véled. Én pedig megesküszöm a lányomnak, hogy nem vagyok biztos abban, hogy mit láttam, és igen, lehet, hogy tévedtem. Így sikerül megelőznöm az ő pánikrohamát, és elmegy suliba.
A saját pánikomon azonban már nehezebben leszek úrrá. A drogériában egészen új világot fedezek fel – aggasztóan sok tetűirtó szert találok. Ez nem lesz kis harc, már látom, ezért minden fegyvert beszerzek. Kicsit elgondolkodom az elektromos tetűirtó kefén, de inkább maradok a hagyományos, spirálfogú tetűfésű mellett. Előzetes kutatásaim alapján már tudom, vannak irtószerre rezisztens tetvek, és a végleges megoldást csakis a kézi tetvészés hozza el. Ehhez pedig jó kefe kell.
Amikor a nagylány hazajön, egyből rákenem a fejére a szert. Hoppá, a nedves hajon máris meglátom régi ismerősömet, a reggeli bogarat. Rohadt tetű, mormogom, és rálocsolom a fél üveget. Majd a kisebbik lány is hasonló kezelést kap. Milyen jó, hogy az apjuk ritkás haját örökölték! Sose gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok annak, amiért csak vállig ér a hajuk, és nem derékig, mint szeretnék.
A férjem félcentis haja láthatóan tetűmentes (a mázlista), legalább szabad a keze, ezért megkérem, hogy megelőzésképp kenje végig az én fejemet is. Megelőzésképp? – nevet fel. – Itt a füled mögött egy szép nagy példány. – Legnagyobb meglepetésemre fel se sikkantok. Úgy érzem, hogy megtaposott az élet. Míg hat a szer, mosok és fertőtlenítek.
Ezután jöhet a tetűfésű. A tincsek persze egyáltalán nem akarják könnyen adni magukat. Kócolódnak, húzom, tépem. A lányok hősiesen tűrik a tépést, de valójában kicsit élvezik is a helyzetet. Egész délután mesét néznek. Normál hétköznap délután ez elképzelhetetlen lenne. Merthogy a fésüléshez idő kell. Délután négykor kezdjük el, és csak este nyolcra sikerül befejezni. Kész, itt megállt a családbővítés, többet nem szülök, jelentem ki a férjemnek, aki kicsit sem empatikusan vigyorog. Naná, ő nem tetves.
Én viszont egyre fáradtabbnak érzem magam. És hol van még a vége? Két nap múlva kikelnek az esetleg ott maradt serkék, és kezdődik minden elölről. Tetűirtás, fésülés, ágynemű-fertőtlenítés. Teljes órával javul a szintidőm, és tetvészés után már a leckék ellenőrzésére is marad idő, sőt a vacsora is elkészül. A férjem mellénk telepedik és jóízűen eszik, míg én bogarászok. Már senki nem undorodik.
A tetvek elvesztették szenzációjellegüket. Úgy érzem magam, mint az Idétlen időkig szereplője – mindennap ugyanaz a nóta. Tetvek, irtás, fésülés, mosás, vasalás. Heteken át, míg meg nem kapjuk a suli levelét – a tetűjárvány miatt arra kérnek minden szülőt, hogy hétvégén irtson. Akár van tetű a gyerek fejében, akár nincs. Utána egy csapásra elmúlik a tetűhelyzet.
Ám az éberségem kicsit sem csökken, én továbbra is mindenütt tetveket látok. Rory Gilmore megvakarja a fejét a Szívek szállodájában? Te jó ég, ez is tetves, gondolom. Megölelik egymást a lányok az Amerika következő szupermodellje felvételén? Na, most mászik át egyikről a másikra a kis büdös. Ráadásul bármit is teszek, az én fejem folyamatosan viszket. Azt mondják, ez a mellékhatás csak lassan csillapodik.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
