Teherbeesés

6 lenyűgöző dolog az októberi babákról

Az október nagyszerű hónap a születésnapra: vörösre változik a táj, töklámpások bukkanak fel. Az október különleges hónap, csakúgy mint azok, akik ekkor születtek.
2024. Szeptember 29.
októberi baba

Kép: Getty Images

Az októberi babák igazán különlegesek, mutatjuk, miért.

Tehetségesek  a sportban

Kutatások szerint az októberben született babák a jövő nagy sport csillagai. Egy 2014-ben, az iskolás gyerekek állóképességéről és erőnlétéről szóló tanulmány azt találta, hogy az októberi gyerekek mindenkinél ügyesebbek és erősebbek voltak, leszámítva a szeptemberi és novemberi születésűeket. A kutatók úgy vélik, ez összefügghet azzal, hogy a várandósság során több napfény érte a kismamát.

Kevesen születnek a hónap végén

Érdekes, hogy kevesen születnek október utolsó napjaiban a statisztikák szerint. A Yale Egyetemen végeztek erre vonatkozóan egy kutatást, amely szerint a kismamák tudat alatt nem szeretnék, hogy gyermekük ezen a napon jöjjön világra.

Vezetésre termettek

Az amerikai elnökök közül több született októberben, mint bármikor máskor az évben, ezért jó eséllyel lehet az októberi gyerekeknek vezetői ambíciója.

Várhatóan hosszú életük lesz

A Chicagói Egyetem végzett egy kutatást 2011-ben, amely szerint az októberben született emberek szignifikánsan nagyobb valószínűséggel élik meg a 100. születésnapjukat is, mint más hónap szülöttei.

Kisebb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata

Egy tanulmány megállapította, hogy az októberben született személyeknél alacsonyabb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek. Ez összefügghet az előző ponttal.

Jó a mentális egészségük

Az októberben született embereknek általában nagyon jó a mentális egészsége. Így a fizikai mellett mentális egészség miatt sem kell annyira aggódniuk.

(VIA)