Család

Heti időjárás: csendes, őszi időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel

Kedden elszórtan előfordulhat eső, zápor.
2024. Október 13.

Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel. A csúcshőmérséklet 20 Celsius-fok körül alakulhat. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő – írja a HungaroMet Zrt. vasárnapi előrejelzése alapján az MTI.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Hétfőn a réteges felhőzet a délnyugati harmadban csak lassan szakadozik, gomolyosodik. Máshol viszont a nap első felében sok napsütésre lehet számítani a hét első napján. A déli óráktól nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, emiatt átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben nem lesz csapadék, de estefelé már nem zárható ki néhol gyenge eső. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, a nyugatias szelet csak néhol kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14-19 Celsius-fok között alakul.

Kedden általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggelig délnyugaton lehet kevesebb a felhő. Napközben szakadozik a felhőtakaró, gomolyfelhős időre van kilátás jellemzően többórás, délnyugaton sok napsütéssel. Délelőttig a délnyugati tájak kivételével elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor aznap, majd csökken a csapadékhajlam – de napközben már nem valószínű csapadék. A délnyugati szél egyre nagyobb területen északi, északnyugati irányba fordul, helyenként megélénkül. Hajnalban 3-12 Celsius-fokra, délután 14-22 Celsius-fokra kell számítani. Az idő délen lesz melegebb, északon pedig hidegebb.

 

Szerdán nagyobbrészt derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás, nyugaton, délnyugaton viszont borult, felhős maradhat az ég. Csapadék többnyire nem valószínű, legfeljebb nyugaton lehet kisebb eső. Az Észak-Dunántúlon a délkeleti irányú szelet többfelé élénk, olykor erős lökések kísérhetik, másutt mérsékelt marad a keleties irányú légmozgás. Aznap általában 2-9 a minimum-hőmérséklet Celsius-fok között alakul a minimum-hőmérséklet, de a szélvédett, derült tájakon reggel akár fagypont körüli értékeket is mérhetnek. Nyugaton viszont a borult idő miatt jóval enyhébb lesz az éjszaka, arrafelé 7-11 Celsius-fok között alakulnak a minimumok, míg napközben 12-18 Celsius-fok között várható a maximum.

Csütörtökön eleinte derült vagy gyengén felhős lesz az ég, nyugaton is átmenetileg csökkenhet a felhőzet. Napközben viszont a keleti, északkeleti tájak kivételével megnövekedhet a közép-, illetve magasszintű felhőzet. Csapadék nem valószínű aznap. A keleti, délkeleti irányú szél nagy területen megélénkül, helyenként erős lökések is lehetnek. Általában 2-7 Celsius-fok között alakul a minimum-hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő. Nyugaton enyhébb lesz az éjszaka, 5-9 Celsius-fok közötti értékekre kell készülni, és 13-19 Celsius-fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Pénteken általában felhős idő valószínű, de északkeleten, keleten kevésbé, arrafelé sokat süthet a nap. Csapadék nem valószínű, legfeljebb nyugaton fordulhat elő kisebb eső. A keleties irányú szél többfelé megélénkül, egy-egy helyen erős lökések is lehetnek. Hajnalban általában 5-10 Celsius-fok várható, de a kevésbé felhős északkeleti, keleti tájakon 0-5 Celsius-fok közötti minimumok lehetnek – a hidegre hajlamos helyeken akár fagypont alá is süllyedhet a hőmérséklet. Délutánra 12-18 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton többnyire felhős idő valószínű, északkeleten viszont kevesebb lehet a felhő, és arrafelé sokat süthet a nap. Csapadék nem valószínű, legfeljebb nyugaton fordulhat elő kisebb eső. A délkeleti, keleti irányú szél többfelé megélénkül, egy-egy helyen erős lökések is lehetnek. Hajnalra általában 3-10 Celsius-fok közé hűl le a levegő – de a szélvédett, hidegre hajlamos északkeleti tájakon fagypont alatti értékek is lehetnek – míg délutánra 12-18 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

A hét utolsó napján változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, de néhol előfordulhat kisebb csapadék. A keleties irányú szél északira fordul, a légmozgás csupán helyenként élénkülhet meg. Vasárnap hajnalra általában 3-10 Celsius-fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos északkeleti tájakon fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Délutánra 11-19 Celsius-fok lehet.

Forrás: MTI