“Születésekor lemondtak róla. Ő választott engem, bármikor is jövök, örül nekem” – mutatja be a két és fél éves Zolikát önkéntes „pótmamija”, aki egyébként két kamaszfiút nevel. Gaálné Stettner Beának tehát rég volt ilyen kicsi gyereke, így már több mint egy éve, amikor csak tud, könyvelő munkája mellett bejár a kisfiúhoz. Zolika születése óta nagyrészt ebben a kórteremben él, amibe egy rácsos ágyon, egy etetőszéken és egy heverőn kívül nem is férne be más. Bea havonta tizenkét órát tölthet vele, ilyenkor mesét olvas neki, építenek, mondókáznak, de kiviheti őt a játszótérre is. Nem tud olyan játékot bevinni, aminek ne örülne, de legjobban mégis a plüsskutyákat szereti. Most is egy foltos példányt szorongat.

Csodaszép, értelmes arcú, szőke gyerek, de olyan veleszületett fejlődési rendellenessége van, ami miatt hosszú és kockázatos műtétek sorát kell rajta elvégezni, és addig is speciális szakmai ápolást igényel. Azon a heti három órán kívül, amikor Bea foglalkozik vele, jár még hozzá délutánonként napi két órában néhány önkéntes, és minden nap felkeresi őt a kórház gyógytornásza is. A nap többi részében viszont a rácsos ágyában ül vagy fekszik, mozgás- és beszédfejlődésében is nagyon le van maradva. Még nem jár, nem szól egy szót sem, de a tekintete sok mindent elárul. Hálás a törődésért.

Ezek a gyerekek, akik születésüktől fogva vannak itt, már jóval ritkábban sírnak, mert tudják, hogy úgysem kapnak azonnali választ. Az ápolók nem tudnak velük folyamatosan foglalkozni, a picik tehát egy idő után feladják, és csak ritkán kérnek segítséget, vigasztalást. Megtanulják, hogy ők nem fontosak a világnak. És mivel ebben az életkorban minden nap számít, egész életre szóló sérüléseket szenvednek. A hivatalos út az lenne, hogy akikről lemondanak a szüleik, vagy a gyámhivatal nem engedi őket hazavinni, azok gyermekotthonba, illetve nevelőszülőhöz kerülnének. Ám ha speciális ápolásra szorulnak, vagy nincs elég férőhely a gyermekvédelmi rendszerben, akkor bent ragadhatnak a kórházban.

Cél, hogy országos hálózat segítse a gyereket

„Két hónapunk volt összegyűjteni rá negyvenmilliót” – idézi fel Kőműves Glória a pécsi gyermekklinikával szemközti bázis történetét. A Nevetnikék Alapítvány központjában a szervezet megálmodója és létrehozója vezet körbe: kész csoda volt, hogy erre az épületre rátaláltunk, de rengeteg munka van még vele. A padlástérhez sok pénz kell.

Néhány kilométernyire van a szülészet épülete. Amikor ott már nincs elég hely, ide, a szemközti gyermekklinikára kerülnek azok az újszülöttek, akiket nem tudnak, nem akarnak hazavinni, vagy esetleg olyan betegségük van, amivel még maradniuk kell. A helyszín tehát nem is lehetne ideálisabb az alapítvány számára.

A földszinti barkácsteremben megannyi szerszám között fiatal férfi tesz-vesz. „Az önkéntesek rengeteget dolgoznak, de hát ezekből sosem lehet eleget készíteni. Fájdalomdíjként kapják a gyerekek, vagy csak úgy…” – pakol elő a polcokról néhány, játékkal megtömött óriási műanyagdobozt Füredi Kristóf. A főfoglalkozását tekintve óvodapedagógus most teljes állásban az alapítvány játékműhely-vezetőjeként fajátékokat gyárt. Be is mutatja, hogyan készül a pörgettyű, és még a szeme is mosolyog, amikor a gyerekekről mesél:

nagyon hálásak mindenért, de meg is érdemlik.

Ne csak mondd, hanem tedd! – Együtt erő vagyunk! – olvashatók ilyen és ehhez hasonló üzenetek a másik terem falán padlótól a plafonig. Mostani és egykori önkéntesek, érintettek, segítők és segítettek egyaránt kifejezték a két évvel ezelőtti házfelújításkor, mennyire hálásak a hiánypótló kezdeményezésért.

Van olyan kisgyerek, aki a betegsége miatt él bent évek óta, az állapota viszont nem indokolná az ágyban fekvést. A kórteremben azonban nincs másra lehetőség, nincs hová lerakni egy játszószőnyeget, így ők általában a mozgás- és a kognitív fejlődésben is el vannak maradva. A szórakoztatás, gondoskodás, dajkálás mellett ebben is igyekszik segíteni az alapítvány.

Tizenhat év alatt rengeteget fejlődtünk, és érezzük a felelősséget, hogy ezt a tudást tovább kell adnunk. Számtalan intézményben várnak még gyerekek segítséget – húzza alá Glória.

Az utóbbi időben – talán éppen a kórházban maradt csecsemőkkel kapcsolatos hírek hatására – rengetegen keresték meg az alapítványt: „az ország különböző pontjairól jelentkeztek hozzánk önkéntesek, viszont a Nevetnikék Alapítvány csak a dél-dunántúli régió kórházaival áll kapcsolatban. Ezért úgy döntöttünk, összegyűjtjük az önkénteseket máshol is.” Alapvetően helyi civil szervezetek jelentkezését várják, akik szeretnék kibővíteni a portfóliójukat ezzel a tevékenységgel, de magánszemély is jelentkezett már náluk azzal, hogy kizárólag erre hozna létre szervezetet. Ők abban tudnak majd segíteni, hogy az eddig kidolgozott módszertant továbbadják: „mi már kicsiszoltuk ezt a programot, nagyon sok tapasztalatunk van, így a többieknek nem kell majd a nulláról indulniuk.”

A riport további részét elolvashatod a Házipatika oldalán, ITT.

Kapcsolódó cikk