A mindenki számára ismerősen csengő és csodás jelentést hordozó Margit név több évtizeden át biztosan tartotta magát a Top100-ban, több mint 4 évtizede hiába is keressük a legfelkapottabb lánynevek között.

Pedig volt idő – igaz, nem mostanában… – amikor az előkelő negyedik helyen állt! Ki tudja, talán ez a szépen csengő új változata is ilyen magasságokat ér majd el!
A Margit nevet már az ’50-es években is nagyon szerették a szülők, ennek köszönhető, hogy egy híján maradt ki a Top3-ból. Ebben az időszakban csak a Mária, az Erzsébet és az Ilona tudta megelőzni a legdivatosabb női nevek százas listájában.
Fénykorát is ekkor élte, a ’60-as évekre már a Top10-ből is kiszorult.
Népszerűsége ezután drasztikusan csökkenni kezdett, olyannyira, hogy 1984-ben búcsút is vett a Top100-tól, ahol utoljára a 63. helyet foglalta el. Egyik alakváltozata, a Gréta mostanában nagyon divatos, a legmenőbb lánynevek között a 31. helyen áll. Mutatunk egy másik, ígéretes verziót is!
Több változatban is anyakönyvezhető
Az újonnan elfogadott, itthon gond nélkül anyakönyvezhető nevek között több olyan név is szerepel, amit a Margit alakváltozataként említenek. Itt találtunk rá erre a különlegességre: Réta.
A Réta név napjainkban egyértelműen a ritka nevek közé tartozik, de ha sokan a szívükbe zárják, akár még a Top100-ba is bekerülhet!
Akárcsak a Margit, ez is görög gyökerekkel rendelkezik, egyszerű, de nagyszerű jelentése pedig az, hogy gyöngy.
Akinek tetszik a Margit név, de valamilyen más formában adná az újszülött babájának, az számításba veheti a Rétát, illetve az alábbi, szintén a Margit névből eredő változatokat:
- Gitka
- Gitta
- Gréta
- Gréte
- Gréti
- Manyi
- Margarét
- Margaréta
- Margarita
- Margita
- Margitta
- Margó
- Markéta
- Megán
- Meggi
- Méta
- Metella
- Metta
- Mézi
- Peggi
- Rita
- Ritta
Fotó: Getty Images – VYCHEGZHANINA