
Kép: Getty Images
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indítanak eljárást a 17 éves olasz fiú apja ellen, miután a fiatal múlt héten meghalt mert ráomlott egy gödör, amit a homokba ásott testvéreivel a tengerparton – írja az Ansa nyomán a Telex.
Az olasz törvények szerint a szülők felelőssége a kiskorú gyermek biztonságáról gondoskodni, így a vád magába foglalja a mulasztásból elkövetett bűncselekményt is.
A tragikus eset a múlt héten történt az olasz Montalto di Castro település szabadstrandján, ahol a család nyaralt. A fiú csütörtök kora délután a strandon játszott 5 és 8 éves testvéreivel, a szülők nem voltak jelen, az édesanyja mosogatott, míg apja egy nyugágyban pihent. A fiú és két kisebb testvére a tengerparti homokban elkezdett ásni egy gödröt, de amikor az nagyjából másfél méter mély volt, a két kisebb gyerek elment onnan.
A 17 éves fiút egyszer csak nem találták, negyven percig keresték, amikor a testvérei elmondták, hogy ástak egy gödröt – ekkor a fürdőzők kétségbeesetten ásni kezdtek a homokban, de már csak holtan találták meg a fiút. Az addigra a helyszínre érő orvosok már csak a halálát tudták kimondani.