Terhesség

Hétvégi horoszkóp: Ez az 5 csillagjegy csodás napoknak néz elébe

Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szuper a július 25. és 27. közötti hétvége? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
2025. Július 25.

Ha már itt jársz, nem hagyunk hétvégi előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétzárásnak néznek elébe az égiek szerint.

Hétvégi horoszkóp: Ez az 5 csillagjegy csodás napoknak néz elébe

Ilyen hétvége vár a csillagjegyekre

Július negyedik hetében több fontos égi esemény is történt, illetve történik még az elkövetkező napokban. Az egyik legjelentősebb, hogy kedden a Nap a Rák jegyéből az Oroszlánba lépett, ami egészen más energiákat mozgosít, mint amiket az előző hetekben érezhettél.

Ennek a jegyváltásnak a hatását leginkább a Kos, az Oroszlán és Nyilas jegyűek érzik meg a bőrükön, de az Ikrek és a Mérleg jegyűek is felpezsdülnek ennek hatására.

Igen meghatározó nap a péntek, csütörtök késő este ugyanis az Oroszlánban felragyogó újhold összetűzésbe kerül a Vízöntőben járó Plútóval, ami arra sarkallja leginkább a Bikákat, az Oroszlánokat, a Skorpiókat és a Vízöntőket, hogy mélyen magukba nézzenek, és régen szükségessé vált felismeréseket tegyenek.

Lesz azért jó is ezekben a napokban: a Nap, a Hold, a Szaturnusz és a Neptunusz a hét végén is azon dolgozik majd, hogy az elénk gördülő akadályokat kellő bölcsességgel és tisztánlátással kezeljük, és hogy örömmel lépjünk az újonnan megnyíló utakra. 

Csillagjegyek, akik nagyszerű hétvégére számíthatnak

5 fotó megtekintése

Fotó: Getty Images – Westend61 és Canva.com