
Fotó: GettyImages
Az elmúlt hónapokban minden az anyák adómentességéről szólt, amit fokozatosan terjesztenek ki a három- és kétgyerekes anyákra is. A négy- vagy többgyerekes anyáknak már eddig sem kellett személyi jövedelemadót fizetniük, de ez most változott.
A váratlan fordulatot egy friss törvénymódosítás hozta: a 2025. június 19-én kihirdetett jogszabály ugyanis szűkítette a kedvezmény igénybevételének feltételeit. Az új szöveg szerint már csak az tekinthető jogosultnak, aki az 1998. évi családtámogatási törvény alapján kapott legalább 12 éven át családi pótlékot négy vagy több gyermek után. Ez viszont kizárja azokat az anyákat, akik még az 1999 előtti szabályok szerint kapták a juttatást, holott a gyermekeik száma és a jogosultsági idő ugyanúgy teljesül – írja a Népszava.
Az érintett édesanyák már a 2025. júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni. Ha nem módosítják a kedvezményre vonatkozó nyilatkozatukat, a téves adómentesség miatt különbözeti bírság is vár rájuk
– figyelmeztetett Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.
Frissítés! A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét – írta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tavaszi jogszabály-módosítás célja kizárólag az volt, hogy egyértelműbbé tegye: az adómentesség a magyar jog szerint járó családi pótlékhoz kötött, és nem más ország jogrendjéhez. Ez nem jelent semmiféle szigorítást vagy új feltételt, csak a korábbi gyakorlatot erősíti meg.
A kedvezmény továbbra is ugyanúgy jár azoknak is, akik már felnőtt gyermekeket neveltek fel. Az adóelőleg-nyilatkozatok továbbra is érvényesek, nem szükséges új nyilatkozatot tenni.