Baba

Szoboszlai Dominikék ezért titkolhatják kislányuk nevét

Vasárnap tudtuk meg az örömhírt, hogy megszületett a Liverpool focistájának, Szoboszlai Dominiknak és feleségének, Buzsik Borkának a kislánya. Azt azonban, hogy pontosan mikor, illetve hogy hogyan nevezték el a babát, homály fedi. Vajon miért?
2025. Augusztus 06.

“A születésed a világot jelenti számomra. Köszönöm, szerelmem, hogy életet adtál neki”ezekkel a szavakkal köszöntötte Dominik kislányát augusztus 3-i Instragam-posztjában. Azóta az édesanya is megosztott egy fotót a hazaérkezésről egy Insta-sztoriban, ahol több száz rózsaszín és fehér virág között látszik egy mózeskosár, benne a kislánnyal.

Feltűnő, hogy egyik bejegyzés sem tartalmazta a baba pontos születési idejét, és a nevét. Számunkra talán szokatlan ez, de a világsztárok esetében egyáltalán nem, hiszen személyes adatokról van szó, amikkel akár vissza is élhetnek – írja a story.hu. Magyarországon még kevésbé ügyelnek erre a szempontra, sok helyen azonban nagyon komolyan veszik a gyerekek adatainak védelmét.

szoboszlai dominik és buzsik borka

Fotó: fotocentral

Így gondolkodhatnak a szülők, Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka is, hiszen az édesapa a Liverpool focistájaként már egy másik gondolkodásmódhoz szokott.

Hozzájuk hasonlóan járt el például Henry Cavill, akiről csak azt tudjuk, hogy lánya született valamikor decemberben vagy az idei év elején. De Naomi Campbell két gyerekének sem tudjuk a nevét, ahogy Jude Law két legkisebbje körül is teljes a titoktartás – hoz példákat a story.hu. Ilyenkor a szülők vélhetően azt szeretnék, ha a legnagyobb biztonság és nyugalom venné körbe a picit – legalább az első, legérzékenyebb életéveiben. És persze az is elképzelhető, hogy a család azt szeretné, ha a kicsi neve nem terjedne el villámgyorsan – ahogyan az ismert emberek esetében gyakran megtörténik.