Család

Három kistigrist kellett elaltatni – anyjuk nem gondoskodott róluk

Van, mikor súlyos döntést kell hozni.
2025. Augusztus 10.
tigris

Illusztráció: Getty

Néhány napja tette közzé a lipcsei állatkert az örömhírt, hogy három kistigris született náluk szerda este. Sajnos azonban most úgy döntöttek, hogy el kell altatni őket – írja a telex a  Frankfurter Allgemeiner Zeitung nyomán.

Azért volt szükség a szomorú lépésre, mert az anyatigris, Yushka nem gondoskodott a kölykeiről. Először születtek utódai, ilyenkor pedig előfordul ez a fajta elfordulás. Mint az intézmény igazgatója elmondta, emberi szemmel nézve ez szomorú lehet, de az állatok közt nem ritka eset. Sajnos nem tehették meg, hogy maguk nevelik fel a már így is gyenge kisállatokat, mert a vadvilágban másik fajtól nem tudják megtanulni a természetes viselkedést úgy, hogy később életképesek legyenek, írta a lipcsei állatkert Facebook-oldalán.