Ha már itt jársz, nem hagyunk heti előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes sulikezdő hétnek néznek elébe az égiek szerint.

Szeptember első hetének legfontosabb égi eseménye lesz, hogy a kapcsolatokat és kommunikációt szimbolizáló Merkúr belép a Szűz jegyébe, rendszert, praktikumot és átláthatóságot hozva a mindennapokba.
Legalább ilyen jelentős fordulat lesz az is, hogy a telihold a Halak jegyében ragyog fel, intenzívvé téve nemcsak az érzelmeket, hanem a megérzéseket is – ezekre most különösen érdemes odafigyelni!
Ilyen hét vár a csillagjegyekre
Hétfőn a nagy tanítónak és sorsbolygónak is nevezett Szaturnusz, ami most hátráló mozgást végez, belép a Halak jegyébe. Ennek hatására leginkább az Ikrek, a Szűz, a Nyilas és a Halak szülöttek kerülhetnek olyan helyzetekbe, amelyek korábbi döntéseikkel, helytállásukkal és felelősségvállalásukkal szembesíti őket.
Keddtől a Merkúr a Szűz jegyének vendégszeretetét élvezi, ami a horoszkóp szerint hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian megfontoltabbak és összeszedettebek legyünk – ennél többet talán nem is kívánhatnánk az iskolakezdés hetében! Hatását legerőteljesebben a Bikák, a Szűz jegyűek és a Bakok érezhetik a bőrükön.
Szerdán ugyanez a Merkúr összeakasztja a bajszát a hirtelenkedő Uránusszal, ami félreértéseket hozhat, és mindenkit ingerültebbé tehet a megszokottnál. Érdemes ezen a napon tudatosan törekedni a higgadtságod megőrzésére!
Pénteken a Mérlegben járó Mars és a Rákban tanyázó Jupiter felerősítheti a versenyszellemet, de az sem kizárt, hogy a féltékenység erősödik fel sokakban – legnagyobb eséllyel a Kosokban, Rákokban, Mérlegekben és Bakokban.
Szombaton az Uránusz hátráló mozgásba kezd, ami előmozdíthatja a visszatekintést minden csillagjegy számára. Vasárnap aztán felragyog a telihold a Halak jegyében, ami érzelmi elmélyülést és sorsdöntő felismeréseket hozhat.
Az sem kizárt, hogy lezárul egy fontos korszak, ami pillanatnyilag fájdalmas lehet, később azonban világossá válik, hogy erre volt szükség az előrelépéshez. A Bakok, a Skorpiók, a Halak, a Bikák, a Rákok és a Szűz jegyűek is számíthatnak erre a fordulaltra.
Ennek az 5 csillagjegynek szerencsés hete lesz
Fotó: Getty Images – jacoblund és Canva.com