A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, hajnalban pedig a fagyzugos helyeken akár 0 Celsius-fok alá is csökkenhet a hőmérséklet – írja a HungaroMet Zrt. előrejelzése alapján az MTI.

(Kép forrása: Getty Images)
Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani itt-ott erőteljesebb felhőképződéssel. Helyenként – legkisebb valószínűséggel a délnyugati országrészben – eső, zápor kialakulhat, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az északias szél nagyobb területen megélénkül, az északkeleti megyékben erős széllökések is előfordulhatnak. Délutánra általában 13 és 19 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő anap.
Keddtől már felhősebb lesz az idő
Kedden közepesen vagy erősen felhős időre kell készülni – vastagabb és összefüggőbb felhőzet inkább a nyugati, délnyugati tájakon lehet aznap. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Az északi, északkeleti szél főként a Zemplén tágabb térségében élénkül meg. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7 Celsius-fok, míg délután 12-17 Celsius-fok között alakul.
Szerdán közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás helyenként esővel, záporesővel. Aznap az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 8 Celsius-fok, délután pedig 12-17 Celsius-fok között alakul.
Csütörtökön erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, helyenként előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, olykor megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 0 és plusz 7 Celsius-fok, míg délután 11-16 Celsius-fok között alakul.
Pénteken közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, délkelet felé haladva lehet több és vastagabb a felhőzet. Csapadéknak is arrafelé nagyobb az esélye. Az északi, északkeleti szél élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok, délután pedig 11-16 Celsius-fok között alakul.
Így alakul a hétvégi időjárás
Szombaton közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a csapadéknak továbbra is délkelet felé haladva növekszik az esélye. Az északias szél élénk lesz aznap. Hajnalban mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok, míg délután 13-17 Celsius-fok várható.
A hét utolsó napján változóan felhős idő valószínű, helyenként eső, záporeső előfordulhat. A déliesre forduló szél néhol megélénkül. Vasárnap hajnalban mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, délutánra pedig 14-18 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.
Forrás: MTI