
Fotó: Getty
A HungaroMet közösségi oldalán tett közzé egy előrejelzést arról, hogy a karácsonyi ünnepek idején az ország egyik részén havas esőre, havazásra és hózáporokra lehet számítani, vette észre az nlc. A prognózis alapján tehát mégis van esély a fehér karácsonyra.
A tájékoztatás szerint a jelenlegi számítások azt mutatják, hogy a jövő hét közepén a dunántúli és a déli településeken nagyobb a csapadék kialakulásának valószínűsége. A karácsonyi időszakban akár síkvidéken is megjelenhet a havazás, miközben napközben a hőmérséklet a fagypont közelében alakulhat, hajnalban pedig általánossá válhatnak a fagyok. Az év utolsó napjai újabb havazást is hozhatnak.
A Kiderül.hu szerint kedden jellemzően borult, párás idő várható, ugyanakkor az ország keleti és délkeleti részein szakadozottabb lehet a felhőzet. Napközben helyenként kisebb eső fordulhat elő, estétől pedig az északi és északkeleti tájakon havas eső is hullhat. A keleti, délkeleti szél időnként élénk lökésekkel kísért lesz. A minimum-hőmérséklet -2 és +5 fok között alakul, a nappali csúcsértékek többnyire 3 és 8 fok közé esnek.
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult égbolt lesz jellemző. Dél, délnyugat felől egyre több helyen várható csapadék, amely eleinte eső formájában jelentkezik, majd – nagyobb eséllyel – a Dunántúlon havas esőre, havazásra válthat. Északkeleten kisebb a csapadék kialakulásának esélye. Az északkeleti, északi szél egyre többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. Az éjszakai minimum-hőmérséklet -2 és +4 fok között várható, míg a nappali maximumok 2 és 8 fok között alakulnak.
Az új év már valódi téli arculattal kezdődhet: erős fagyokkal, napos, de hideg idővel indulhat január, és a keményebb tél akár több héten át is velünk maradhat.
A legfrissebb számítások alapján a jövő hét közepén elsősorban a dunántúli és déli térségekben nagyobb a csapadék esélye.
A síelők.hu hótérképe szerint Magyarországon a következő napokban akár 8 centiméter hó is hullhat:
- Pécs: 8 cm
- Eplény: 6 cm
- Nagy-Hideg-hegy: 2 cm
- Dobogókő: 1 cm
- Mátraszentistván: 1 cm
- Sátoraljaújhely: 1 cm
várható.