A focista szavaiból érződik, mennyire élvezi ezt az időszakot. Azt is elárulta, örülne, ha a kislánya sportos életet választana, egy dolgot biztosan nem szeretne: – Most vagyok így vele, lehet azért, mert én tudom, hogy ez mivel jár. Meg tudom azt, hogy min kell átmenni, mennyit kell szenvedni. De én például szeretném, hogy teniszezzen. Aztán úgyis azt fogja csinálni, amihez kedve van.
Kimondatlan érzések és tanult minták
Szoboszlai arról is őszintén beszélt, hogy az érzelmek kimutatása sosem ment könnyen a családjukban. Édesapjával mély a kapcsolatuk, mégsem szokásuk látványosan kimutatni a szeretetüket.
– Nekem sosem volt rá igényem. És szerintem apa miatt, mert neki sem volt rá soha igénye, ő nem tudja kimutatni, ha szeret valakit. És szerintem én ezt átvettem tőle. Neki nagyon hamar meghaltak a szülei, amikor ő 9 volt, meg 12, és ez így szerintem biztos hatással volt rá. És ezért hatással volt rám is.
A múlt öröksége sokáig elkísérte a párkapcsolataiban is. Saját bevallása szerint nehezen mutatta ki az érzéseit – egészen addig, amíg meg nem ismerkedett Borkával.
– De mióta megismerkedtem Borkával, azóta én is full máshogy próbálom, meg szerintem csinálom is. Néha még ez se elég, de mondtam, hogy ne azt nézd, hol vagyunk, hanem hogy honnan kezdtük.
Az apaság pedig még egy lépéssel tovább vitte ezen az úton. Ma már tudatosan figyel arra, hogy a kislánya mindig érezze, mennyire szereti, a lehető legjobban próbálja kimutatni, hogy mennyire szereti.
Képes kapcsolódó cikkek: Buzsik Borka megmutatta, milyen az idei karácsonyfájuk – Van rajta egy fontos részlet!TörlésSzerkesztés