
Illusztráció: Getty
Viharos szülés mentőkkel
Különleges körülmények között, a mentésirányítás segítségével született meg egy kislány Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a napokban.
Egy 37 hetes kismama kérte a mentők segítségét, miután délután fájásai kezdődtek. A fájások azonban rövid időn belül sűrűsödni kezdtek, majd folyamatosakká váltak az otthonában, így gyors beavatkozásra volt szükség, írta meg az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztjában.
A mentésirányító azonnal nagy erőket mozgósított: mentőgépkocsit, esetkocsit és koraszülöttmentőt is riasztott a helyszínre. Eközben a vonal másik végén igyekezett kikérdezni és megnyugtatni a rémült szülőket, miközben folyamatosan figyelemmel kísérte az eseményeket.
A helyzet azonban gyorsan eszkalálódott. Mivel a szülés előrehaladott állapotba került, a mentésirányító telefonon keresztül instruálta a bejelentőket a szükséges előkészületekre. Lépésről lépésre felkészítette a családot a baba érkezésére, és végig segítette a kismamát a szülésben.
A gyors és összehangolt segítségnek köszönhetően a kismama perceken belül életet adott második gyermekének. Az egészséges kislány azonnal felsírt, jelezve, hogy minden rendben van. A helyszínre időközben megérkező mentők ellátták a kis Linettet és büszke édesanyját, akiket végül stabil állapotban szállítottak kórházba. A történet ismét rámutat arra, milyen kulcsszerepe van a mentésirányítóknak – még akkor is, ha „csak” a telefon másik végén vannak jelen.