(Forrás: Getty Images)
A friss Top100 élvonalában történt némi változás tavalyhoz képest: az aranyérmes továbbra is a Dominik, a második helyen az Olivér áll, a harmadik helyre viszont feljött a Milán, ami egy évvel ezelőtt még „csak” az ötödikként tündökölt a listában.
Azonban nem ez számít a legnagyobb előrelépésnek: a mostani 22. helyezett, a Hunor tavaly a 35. volt a rangsorban, ami igen látványos változásnak tekinthető.
Míg a 2024-ben születő gyerekek közül 336-an kapták, addig 2025-ben 427 újszülött lett Hunor. Második névként sem mondható hanyagoltnak, kereken 60 kisbaba kapta az első utóneve mellé.
A Hunor név eredete, jelentése és további érdekességek
- Az ELTE Nyelvtudományi Kutatóintézet utónévkeresője azt írja a Hunorról, hogy a középkori eredetmondából, a csodaszarvast üldöző Hunor és Magor történetéből származó név.
- Jelentése: onogur, ami egy népnév.
- A Top100-ban először 1995-ben bukkant fel, igaz, akkor még csak a 97. helyen szerepelt és 2001-ig nem is jutott be újra a legmenőbb fiúnevek közé.
- Korábban még csak a közepesen gyakori nevek közé sorolták, mostanra viszont nagyon gyakori besorolást kapott ez a régi magyar név.
- A friss ranglistában maga mögé tudta utasítani a Márkot, a Nimródot és a Tamást, nem tudta viszont megelőzni az Ábelt, a Barnabást és a Zentét.
- Az itthon anyakönyvezhető lánynevek között két olyat is találunk, ami szorosan összekapcsolódik a Hunorral: az egyik a Hunorka, a másik pedig a Hunóra, vagyis azoknak sem kell lemondania erről a névről, akik beleszeretnek, de a gólya végül kislánnyal érkezik.
- A Hunorok a hazai naptárban négy saját névnappal is rendelkeznek: akit így hívnak, azt április 24-én, szeptember 10-én, szeptember 30-án és december 30-án köszöntheted fel.