
Nagyon élvezi az anyaságot (Forrás: Fotocentral.hu - Trenka Attila)
Sydney van den Bosch kislányával nyaral
A korábbi szépségkirálynő azt mondja, ő nem csinál nagy faksznit az utazásból, kislánya négy hónapos csecsemőként is repült szüleivel. A baba tavaly novemberben született, de máris kis világutazó.
„Először Törökországban voltunk vele nagyobb úton, az idei év elején, azóta belföldön kalandoztunk, így lesz ez a nyár folyamán is, de tervezünk még a szezon végén egy tengerparti kiruccanást is. Szerencsére Lia olyan, mint az anyukája: szereti és jól bírja a nyári meleget. Persze mostanság adódnak nagyon intenzív napok, ilyenkor igyekszünk elmenekülni a forróság elől és a város zajától, és a félkész házunkban töltjük az időnket, az erdő mellett, ahol kicsit mérsékeltebb a helyzet”
– mesélte a Blikknek Sydney.
Ahogy már mi is írtunk róla, a család házuk felújítása nem megy olyan jól, mint tervezték, de szerencsére tündéri kislányuk el tudja terelni a figyelmet a problémákról. Sydney nagyon várta már, hogy anyuka lehessen. Amikor kislánya világra jött, így köszöntötte:
„Nem tudjuk, hogyan tudtunk eddig élni és létezni nélküled Lia Elysee. A szívünk szétrobban a boldogságtól.”
A kis Lia imádja a vizet
Máshol pedig úgy írt róla: „A mi kis csodánk”. A csoda pedig azóta is tart, és bár nem mutogatja kislányát, időről időre azért posztol vele kapcsolatban. Elmesélte azt is, mennyit segít férje, Benjámin a fürdetésnél:
„A nap egyik legvidámabb része nálunk egyértelműen a pancsolás és gondolom sokatoknál ilyenkor csatlakozik be az estébe az apuka. Nálunk az első pillanattól kezdve ez egy csapatmunka, az elején olyan volt, mint egy négykezes zongorázás. Nevetés, játék, és rengeteg felfedezés.”
De nem csak az esti tisztálkodás jó móka a kicsinek, úgy tűnik, a nyárban a meleg mellett a vizet is nagyon szereti.
„Lia Elysee imádja a fürdést, így mi, akik korábban inkább a medence szélén pihentünk, már sokkal több időt töltünk a vízben. Egyelőre érdeklődéssel vág neki az utazásoknak, az autóban is mindig nézelődik vagy éppen alszik, így nem problémásak a hosszabb kiruccanások sem, reméljük ez később is hasonlóan alakul majd. A repülés eggyel nagyobb kihívás, mert ott limitáltabban tudunk bepakolni, én viszont akkor érzem magam igazán komfortosan, ha a fél házat elcsomagolhatom. Viszont már egyre könnyebb dolgunk van, mivel már Lia is azt eszi, amit mi, ha mégsem jön be neki egy-egy fogás, akkor pár jolly joker harapnivaló mindig van nálunk” – mondta Sydney van den Bosch.
A szépségkirálynő szerint mi szülők azzal hibázhatunk, ha nagyon rástresszelünk az utazásra, mert így saját feszültségünk ragad rá a gyerekekre is. Sydney azt javasolja, legyünk türelmesebbek, „a kicsik meglepően rugalmasak tudnak lenni új helyzetekben is.”