Szoboszlai Dominik ismét itthon mutatkozott, és megint magára irányította mindenki figyelmét, úgy a ruháival, mint a kocsival, amivel érkezett. De legtöbben nem a jó megjelenése miatt figyeltek fel a posztra, hanem az utolsó fotó miatt.

Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik nagyon fiatalon lettek szülők (Forrás: Fotocentrál.hu)
Szoboszlai Dominik táskájából pelenka kandikált ki
A Liverpool sztárja ismét feltűnést keltett legújabb szettjével, amikor begurult a telki edzőtáborba. Érkezéséről videó is készült, amit több fotó kíséretében töltött fel Instagram-oldalára. Az általa viselt legújabb összeállításban egy fekete, aranyláncos Chanel táska is helyet kapott, aminek az ára 2,3 millió forint körül kezdődik, de „ridikül” korántsem ezért lett érdekes.
Sokkal inkább azért, mert egy pelenka is előkerült belőle, és ezt természetesen nem hagyta szó nélkül Buzsik Borka sem.
„Love your mom bag (Tetszik az anya-táskád)” – írta angolul a férje fotói mellé.
A focista elárulta, mi a legjobb az apaságban
A pelenka lehet egy geg, de akár helye is lehet „Szobo” táskájában, hiszen kislánya még csak egyéves múlt. A fiatal szülők a baba születése óta nagyon óvják a gyermek magánéletét: a nevét nem árulták el, az arcát pedig a közös fotókon kitakarják.

Fotó: Buzsik Borka Instagram oldala
A focista az apaságról korábban már több alkalommal beszélt. A pici érkezéséről így nyilatkozott a story.hu-nak:
„Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad, és az is biztos, hogy mostantól sok minden megváltozik az életünkben.”
Márciusban rajongói kérdésre azt is elárulta, mi az, amit a legjobban szeret az új szerepben: egy nehéz nap után elég hazamennie a kislányához, máris megfeledkezik a rossz dolgokról, és rögtön jobb kedve lesz. Arról is beszélt, hogy az apaság hatására próbálja jobban kimutatni az érzéseit, és azt szeretné, ha gyermeke később sportos életet élne.