Ha érdekli a gyerekeket a csillagászat – és korán fel tudtok kelni –, érdemes tudnotok arról, hogy októberben is lehet látni hullócsillagokat. Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida. A csillagászati maximum idején ideális körülmények között óránként mintegy 15 meteort lehet majd látni az égbolton – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye, amiről az MTI is beszámolt.
A megfigyelést az éjszaka első felében még zavarja a fényes Hold, amely azonban hajnali fél háromkor lenyugszik. Ezt követően már lehet gyönyörködni a hullócsillagokban a sötét égbolt alatt, melyekből majd hajnalban lehet látni a legtöbbet – áll a közleményben.

Októberben is érdemes az eget figyelni hullócsillagokért. (Forrás: Getty Images)
Az Orionidák radiánsa, vagyis az a pont az égbolton, ahonnan a meteorok látszólag szétsugárzanak, október 21-én 22 óra előtt kel fel. A 79 százalékos dagadó Hold fénye ekkor még megnehezíti a hullócsillagok megpillantását – magyarázták.
Ekkorra érdemes időzíteni a hullócsillag-lest
A közlemény szerint a hullócsillag-lest hajnalra érdemes időzíteni, fél három körül ugyanis lenyugszik a fényes Hold, a meteorraj radiánsa pedig hajnali 5 órára 59 fokos magasságban delel. Ez azt jelenti, hogy hajnalban a déli égbolt irányába jó néhány szép és gyors hullócsillagot lehet megpillantani, óránként mintegy 15 meteorra lehet számítani.
Az Orionidák hullócsillagai gyorsak
A raj meteorjai körülbelül 66 kilométeres másodpercenkénti sebességgel, vagyis megközelítőleg 240 ezer kilométeres óránkénti sebességgel találkoznak a Föld légkörével. Az égbolton így egészen gyorsan, általában a másodpercnél rövidebb idő alatt szaladnak végig – olvasható a közleményben.
Mi köze az Orionidáknak az egyik leghíresebb üstököshöz?
Ahogy a közleményben írják, az Orionidák különlegessége, hogy a hullócsillagokat okozó szemcsék a neves 1P/Halley-üstökös által hátrahagyott törmelékből származnak. A Föld évente kétszer is keresztezi a híres üstökös pályáját, és ilyenkor ütközik az általa hátrahagyott törmelékárammal. Az októberi találkozáskor alakul ki az Orionidák meteorraja, 2027. május elején pedig az Éta Aquaridák meteorjai tűnnek fel, melyek szintén a Haley-üstökös törmelékéből származnak.
Maga a Halley-üstökös ellipszis alakú pályáján körülbelül 76 év alatt kerüli meg a Napot: legutóbb 1986-ban haladt el a Nap közelében, a következő visszatérése pedig 2061-ben várható. Éppen ezért különlegesek az Orionidák: a Halley-üstökösre ugyan még évtizedeket kell várnunk, de az általa hátrahagyott porszemcsék minden ősszel megjelennek az éjszakai égbolton.