Terhesség

Ezerféleképp becézhető ez a lánynév, mégsem adja szinte senki

A menő utónevek Top100-as listájában - főleg a lányneveknél - gyakran jönnek-mennek a versenyzők. Ez a szép név például teljesen kiesett a pixisből.
2026. November 05.
  • Ez a lánynév nemcsak azért tetszett régen a szülőknek, mert magyar eredetű, hanem azért is, mert szép jelentést hordoz.
  • Nagyszerű benne, hogy kicsiknek és nagyoknak is jól áll, ráadásul nagyon sokféleképpen becézhető.
  • A legtöbben 1975 és 1984 között kapták ezt a nevet, ami mostanra teljesen háttérbe szorult.
Nevető kislány rózsaszín téli ruhákban

Csodaklassz magyar név, ami már alig jut eszébe a szülőknek (Forrás: Getty Images)

Igazán érdekes felfedezést tettünk: ez a magyar lánynév hiába gyönyörű, soha nem jutott be a legfelkapottabb nevek Top10-es listájába.

A Hajnalka és a Hajnal az 1800-as évek elején kifejezetten népszerű női névnek számított Magyarországon. Később ugyan háttérbe szorult, de még hosszú ideig a legkedveltebb lánynevek között szerepelt. 

A kétezres évekre látványosan megkopott a népszerűsége, és fokozatosan kiszorult a leggyakrabban adott női nevek közül. 2003 után teljesen eltűnt a Top100-as listáról, ennek ellenére a név korántsem számít ritkaságnak: valószínűleg szinte mindenkinek van a családjában, baráti körében vagy munkahelyén legalább egy Hajni.

A legtöbb kislány az 1975 és 1984 közötti időszakban kapta ezt a nevet, ezért ma elsősorban a negyvenes-ötvenes korosztályban találkozhatunk vele gyakrabban. Második keresztnévként ugyanakkor napjainkban is időről időre felbukkan.

Mit jelent a Hajnalka név?

A Hajnalka magyar eredetű női név, jelentése: hajnal, hajnalpír. Megjelenése a napfelkelte legszebb pillanatait idézi, így a névhez gyakran a remény, az új kezdet és a megújulás jelképe társul.

Nem véletlen, hogy sokan az egyik legszebb hangzású magyar női névként tartják számon.

Érdekesség, hogy a szintén hajnalt, hajnalpírt jelentő, latin eredetű Auróra név mára beelőzte a Hajnalkát, a közelmúltban még a Top100-as lánynevek között is helyet kapott.

Mikor van Hajnalka névnap?

A Hajnalkák több időpont közül is választhatnak:

március 27.
június 19.
október 4.

Milyen személyiség kapcsolódik a Hajnalka névhez?

A névelemzések szerint a Hajnalkák érzékeny, empatikus és szeretetteljes személyiségek lehetnek, akik könnyen ráhangolódnak mások érzéseire. Gyakran kreatívak, fejlett művészi érzékkel rendelkeznek, és fontos számukra az önkifejezés.

Ugyanakkor nem csupán érzelmeik vezérlik őket. Sok Hajnalka kifejezetten határozott, józan gondolkodású és céltudatos, aki döntéseit inkább a racionalitás, mintsem az impulzivitás alapján hozza meg.

Ezek a Hajnalka név változatai

Akiknek tetszik a név hangzása, de modernebb vagy rövidebb formát keresnek, több változat közül is választhatnak:

  • Hajna
  • Hajnal
  • Hajni
  • Hajnácska

A Hajnalka ma már nem tartozik a legdivatosabb utónevek közé, mégis olyan klasszikus magyar név, amely egyszerre őriz hagyományt, nőiességet és különleges jelentést. Talán éppen ezért soha nem tűnik el teljesen.

Ajánlott videó