Névjegy:
Baranyai Rita (40) bírósági jegyzőkönyvvezető
Hobbi: színház, mozi, koncertek
Kedvenc banda: Piramis
Férje: Baranyai Gyula (44) rendőrségi nyomozó
Hobbi: kertészkedés, kártyázás a barátokkal, kirándulás
Kedvenc konyha: olasz
Gyerekek: Bódi Klaudia (21), Baranyai Anna (19), Baranyai Csenge (6), Baranyai Zsófi (5)
Azt hinné az ember, ilyen korán csak véletlen baleset eredményeképpen lehet szülni, pedig nem! Rita már nagyon korán vágyni kezdett az anyaságra.
– Tizenkét éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy amilyen hamar csak lehet, nekem gyerekem lesz. Már kiskamasz koromban kicsikre vigyáztam, és szerencsére tizenhárom éves voltam, mikor megszületett az öcsém, így babázhattam. Mindig is imádtam a gyerekeket. A korábbi férjemmel tizenhat évesen ismerkedtem meg, majd elég hamar össze is költöztünk az ő szüleinél, össze is házasodtunk, és tulajdonképpen alig múltam tizennyolc, mikor megszületett első kislányom, Klaudia. Egyáltalán nem volt bennem félelem, úgy éreztem, mintha erre születtem volna. Egy-két évig ment minden a maga útján, de aztán megromlott a kapcsolatom a férjemmel, főként azért, mert akkor jött rá, hogy ő még nem élt eleget, szórakozni vágyott, ezért visszaköltöztem a szüleimhez. Klaudia bölcsibe került, nekem pedig muszáj volt dolgoznom, hogy fenntartsam magunkat. 1995-ben a szüleim jóvoltából sikerült egy kis lakáshoz jutnunk a belvárosban, odaköltöztem Diával, akit továbbra is egyedül nevelgettem. Az apjával nem nagyon tartottuk a kapcsolatot, még a gyerektartásdíjat is Dia nagymamája próbálta kispórolni a nyugdíjából.
– Hogyan viselted a kihívásokat egyedülálló anyaként?
– Egyáltalán nem volt könnyű. Egyrészt mert én is fiatal voltam, nagyobb szabadságra vágytam, mint ami gyerek mellett megoldható volt. Másrészt a „nagyvilágban” való helytállás sem volt egyszerű feladat. De szüleim mindig nagy segítségemre voltak, Dia sokat volt náluk, velük. Az, hogy ilyen korán született gyermekem, eléggé megváltoztatta az életemet, hiszen nem volt egyszerű randizni, nem is beszélve arról, hogy a férfiak jobban tartanak az elvált, ráadásul gyerekes nőktől. Aztán úgy alakult, hogy mégis sikerült megismerkednem valakivel, akivel végül három évig együtt is éltem, de nem felhőtlenül, főleg a gyerek miatt. Ő valahogy kívülálló maradt, másképp látta az én gyerekemet, és ebből sok gond, veszekedés kerekedett, így vége is lett ennek a kapcsolatnak.
– Aztán nem sokra rá megismerted a jelenlegi férjedet…
– Ő sokkal jobban megértett engem, és az akkor tízéves Diát is teljes mértékben elfogadta. Lehet, hogy ő eleve ilyen természetű, de az is közrejátszhatott, hogy szintén elvált volt, szintén gyerekkel, az akkor nyolcéves Annával, akit nem ő nevelt, de kéthetente nála volt. Sokat jártunk együtt kirándulni, nyaralni, próbáltunk minél több közös programot szervezni, hogy a gyerekek is összeszokjanak. 2000-ben össze is költöztünk, hogy megpróbáljuk, megy-e nekünk együtt. A lányom kamaszkora megnehezítette az életünket, ekkor azért volt sok vita, de így utólag látom, sok mindenben a férjemnek volt igaza. Én túlságosan elfogult és engedékeny voltam. Ő próbált segíteni nekem a döntésekben, de nem mindig hallgattam rá.
Jöhet a gyerek!
Két év együttélés után szerettünk volna közös gyereket is. Egy év elteltével már tűkön ültem, miért nem jön össze, így különböző vizsgálatokon vettünk részt, hogy kiderítsük, mi lehet a gond. Nem találtak semmit, az idő meg telt, majd az orvosom javaslatára felkerestük a Kaáli Intézetet, ahol megtörtént az első beültetés, de nem lett belőle baba. Egyre feszültebb lettem, de nem adtuk fel, pár hónap elteltével újra belevágtunk. Aztán 2004 nyarán teljes volt a siker, és Csenge baba végül császármetszéssel megszületett.
– Kaludia mit szólt a kistesóhoz?
– Nagy volt a boldogság, de az én kamasz nagylányom hamar észrevette, hogy neki kevesebb figyelem jut, nincs annyi idő rá, mint korábban. Elkezdett csavarogni, lógni a suliból, volt vele három kemény évünk. Csengét azért szerette, babusgatta, és sokat segített. De nem volt könnyű jó útra terelni. Hiába magyaráztam, beszélgettem, tiltottam, nem volt foganatja. Aztán egy olyan fiú mellett változott meg, akivel a mai napig is együtt van. Úgy érzem, szerencsénk volt, bár ő mindig a maga útját járja!
Nem szabad nagyon akarni!
– Hogyan lettél hirtelen háromgyerekes anyuka, megint lombikprogram?
– Nem telt el fél év Csenge születése után, amikor babasétáltatás közben panaszkodtam édesanyámnak, hogy mostanában olyan rosszul érzem magam, gyenge vagyok, fáradt, talán el kellene mennem egy kivizsgálásra, mert valami nem stimmel. Rám nézett, és az anyukák mindent látó szemével azt mondta: Rituskám, te terhes vagy! Mondtam neki, hogy az tuti ki van zárva, hiszen ismerte a történetet, hogy min mentünk keresztül… Mégis, amikor pár nap elteltével felkerestem korábbi orvosomat, ő közölte, hogy bizony héthetes terhes vagyok!
– Ez aztán a meglepő fordulat!
– Nem hittem a fülemnek, rohantam, hogy bejelentsem a nagy hírt a férjemnek. Olyan hihetetlen volt, hogy ez megtörténhetett! Sokkoló volt az alig egyévnyi korkülönbség! De a határtalan boldogság, hogy természetes úton fogant a második közös gyerekünk, minden aggodalmat elsöpört! Most már biztos vagyok abban, hogy a stressz okozta bennem a gátakat. Hiszen állandóan csak azon járt az eszem, miért nem jön már össze a baba! Amikor Csenge megszületett, elmúlt ez nyomás, nem görcsöltem tovább, és így történhetett, hogy természetes úton estem teherbe.
– Zsófi születésekor aztán megindult a nagyüzem!
– Nem volt könnyű, az biztos! Egyébként pedig Budapesten laktunk egy emeletes ház hatodik emeletén, ahol csak az ötödikig volt lift. Elkezdtünk kertes házat keresni, így kerültünk Veresegyházra, ahol ma is élünk. A nagylányom is nagyon örült az „újdonsült” kistesónak. Klaudia leérettségizett, elkezdett dolgozni, nagyon jó a kapcsolatunk, sokat segített nekem, míg vártam a legkisebbet. Aztán 2009-ben Klaudia előállt az „ausztrál kalanddal”. Megmondom őszintén, akkor azt gondoltam, hiába él Sydney-ben a barátja bátyja, ez akkor is csak álom marad. Aztán egyszer csak felfogtam, hogy ez komoly, és tényleg elmennek! Immár másfél éve, hogy ott élnek. Klaudia dolgozik, tanulja a nyelvet, megtanult félretenni, beosztani. Csak ne lenne olyan messze! Iszonyatosan hiányzik a kicsiknek is, hát még nekem! Mivel tíz óra az időeltolódás, csak hétvégenként tudunk beszélni, de azt ki nem hagynám semmi pénzért.
Min múlt a siker?
1. Olyan társon, aki elfogadó, szereti a gyerekeket, nagy családban gondolkodik.
2. A görcsös igyekezetet felváltotta a nyugalom, a baba születése felett érzett öröm. Így már könnyű volt újra megfoganni!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
