Együtt éltünk a nagyival, a gyerekem nagyon sok időt töltött vele pici korától. Nyáron derült ki, hogy az édesanyám daganatos, a gyors lefolyású betegség néhány hónap alatt elvitte őt. Sokat gondolkoztam, hogyan készítsem fel erre a kislányomat. Anna akkor volt kétéves. Voltunk a nagyinál a kórházban, mondtuk, hogy nagyon beteg. Utoljára egy hospice-házban látta, ami nem volt annyira kórházszerű, inkább egy kedves szállodára emlékeztetett.
Ott sokat lehettünk együtt hármasban. Amikor anyukám meghalt, elmondtuk a kislányomnak, hogy már nem fog hazajönni, nincs többé. De nem nagyon foglalkozott ezzel. Nem látom szomorúnak, nem sírt, nem keresi, úgy él, mint azelőtt. Ha szóba kerül a nagyi, azt mondja: a kórházban van. Normális ez így? Hozzam szóba többször, beszélgessünk róla? Mikor fog kijönni rajta a nagyi hiánya?
Ágota
Kedves Ágota!
Leveledből érzem, hogy zavar maga a tény, hogy ezt a számodra hatalmas veszteséget nem éli meg a kislányod. Talán bántó is számodra az érzés, hogy őt látszólag hidegen hagyja a nagyi halála. Mintha hálátlan lenne. Pedig nem erről van szó. A kétévesnek – ha egyáltalán beszél már – értelmezhetetlen a halál szó. Ő még nem tudja elképzelni, hogy valami nincs, és hogy visszavonhatatlanul nem is lesz. Ezt sokkal később, hatéves kora után érti meg. Addig nem nagyon foglalkozik a halál kérdésével, ezután viszont – sok szülő szerint – túl sokat is.
De ettől még ne gondold azt, hogy nem szerette eléggé. A kisgyerek a jelenben él. Számára az itt és most a fontos, a múlt és a jövő megfoghatatlan. Időérzéke sincs, legalábbis nem olyan, mint a felnőtteké. Ha magára hagyják, vagy félelmet él át, egy perc is az örökkévalóságnak tűnik számára, míg ha jól érzi magát, nem érdekli az idő múlása. A nagyit kórházba vittétek, ő látogatta. Aztán látogatta a hospice-házban. Nyilván mindenki kedves volt hozzá, talán még kapott is egy-egy kekszet vagy csokit az ott dolgozó néniktől. A nagyi meg feküdt, ahogy otthon is szokott, esetleg még rá is mosolygott.
Egy kétévesnek ez akár jó élmény is lehet, és úgy tartja számon: a nagyi ott van, biztos egyszer csak megjelenik, vagy mi megyünk oda. Bizonyára így, nagyi nélkül is igyekeztek a lehető legjobb körülményeket biztosítani neki, nem szenvedett különösen nagy törést az élete. Számára te vagy a középpont, a nagyi inkább mellékszál volt. A lényeg az, hogy te megvagy!
A másik magyarázat arra, hogy szinte egyáltalán nem látszik Annán a szomorúság, hogy a te gyászodat nagyon is érti, és érzi is a bánatod, de nem tud mit kezdeni vele, nem tudja kifejezni magát. Így inkább a biztonságos játékba menekül. Ahogy neked is jólesik ebben az időszakban, ha valami fontos tennivaló kirángat a gyászból, a bánatból, és nem engedi, hogy csak a veszteség körül forogjon az életed.
Lehet, hogy most nem látsz rajta semmit. De később talán a rajzaiban, játékaiban meglátod, hogy ott dolgozik benne a nagyi utáni vágy, és a fájdalom. Addig is gyújtsatok egy mécsest a nagyi emlékére, és néha mesélj a kicsinek róla. Ha neked is jólesik.
Sződy Judit
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
