Mi a közös a hozzátáplálásban és a szobatisztaságra nevelésben?
Soha nem voltak kőbe vésett gyereknevelési elveim, megpróbáltam mindig a gyerekeim személyiségéhez, a családunk habitusához és valamelyest a környezethez igazodva terelgetni a csemetéimet. Egy dologhoz azonban ragaszkodtam, bár soha nem fogalmaztam meg kerek-perec. Szerettem volna, ha semmiféle feszültség és semmilyen rossz élmény nem társul a gyerekeimnek a “bemenethez és a kimenethez”. Azaz az evéshez és a vécézéshez.
Szerettem volna (és a mai napig erre törekszem), hogy az étkezés élvezetes és tudatos legyen a vécézés pedig természetes. Mindezeket pedig a hozzátáplálás kezdetén és a bilire szoktatáskor lehet megalapozni.
Sajnos túl sok olyan felnőtt van, akinek mindenféle evési zavarai, ételallergiája vagy egyéb emésztőrendszerei problémája van, és mindez sokszor a kisgyerekkorra vezethető vissza. Csak egy személyes példa: én magam ekcémára hajlamos vagyok, aminek ugye a tehéntej és a tejtermékek nagyon nem tesznek jót. Gyerekkoromban a szüleim -merő jóindulatból – erőltették a tehéntejet, egyrészt mert az akkori “reklám” szerint a tej élet, erő, egészség, másrészt meg, mert a nagyszüleimnek volt tehene, és hát “az aztán az igazi tej, nem a bolti vacak”. Mondanom sem kell, ki is ütött rajtam az ekcéma, hosszú évekig tartott, míg tünetmentes nem lettem. A nagyfiam nagyon hasonló alkatú, mint én, ő is ekcémára hajlamos, nem is szereti a tejet. Én meg nem erőltetem.
Azt hiszem, ez a legfontosabb irányelv: ne erőltess semmit! Se az étkezésnél, se az ürítésnél. Persze, meg lehet próbálni egyszer-kétszer egy ételt kínálni, még akkor is, ha nem szereti a gyerek, de ha végképp nem megy, ne erőltesd. Majd újra megpróbálod pár hét múlva. Ha akkor sem szereti, ne erőltesd. Lehet, hogy az ő szervezete jobban tudja, mint te, hogy mire is van szüksége. (Csak halkan mondom: a saját szervezeted is jól tudja ám, mire van szüksége, csak meg kell tudnod érteni a válaszait.)
A bilire szoktatásnál ugyanezt az elvet követtem: ne erőltess semmit! Az egyik gyerekem 2 évesen lett szobatiszta, a másik 2 és fél évesen, a harmadik már el is múlt 3 éves. De mindegyiknél szinte pár napig tartott az átállás és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor történ alvás közben baleset.
Biztos, hogy az ilyen könnyed átmenet annak is volt köszönhető, hogy semmilyen stressz és megfelelési kényszer nem kötődött a szobatisztasághoz egyik gyerekemnek sem. Amúgy is azt gondolom, hogy a gyerekek idegrendszere egyszerűen megérik arra, hogy a pisi/kaki inger előtt tudjon szólni, hogy vécére kell mennie. Ebbe az érési folyamatba pedig nem érdemes, nem szabad beleavatkozni.
Szóval én azt tanácsolom, legyetek türelmesek, engedjétek el az aggodalmaitokat (De hát a szomszéd gyerek már fél éve szobatiszta! Na és? Minden gyerek más ütemben fejlődik!) és élvezzétek ki az adott életkor szépségeit.
A blogger saját oldalát itt éred el: Csupa Szív
Kapcsolódó cikkeink:
– Babák hozzátáplálása: a szabályok egyszerűek, a gyerekek különbözőek
– Hozzátáplálás: mit ne tegyünk?
Kapcsolódó cikkek
