Ekkora mázlija senkinek sem lehet!
Az Oktatási Hivatal honlapján megtalálhatók a korábbi évek érettségi feladatsorai. Aki szemfüles, az láthatja, hogy van olyan év, a 2005-ös, ahol két feladatlap is szerepel a tantárgyaknál. Hogy miért, annak megvan a maga története: ekkor történt, amikor kiszivárogtak a feladatok egy nappal az érettségi előtt, ezért a vizsgát meg kellett ismételni. Mari akkoriban egy középiskola igazgatója volt, ezért jól emlékszik az esetre. És arra is, hogy volt az általa vezetett iskolában valaki, aki akaratlanul is a szomorú eset nyertese lett.
„Zsolti nagyon helyes, okos gyerek volt – meséli Mari – , de a matematika volt a gyenge pontja. Éveken át küzdött ezzel a tantárggyal, és amikor 12-es lett, bár erősen rezgett a léc, úgy döntöttünk, hogy mivel mindenből jól haladt, csak matekból nem, egy kegyelemkettessel átengedjük. Tartott tőle ő is és mi is, hogy az érettségi nem fog ebből a tárgyból első nekifutásra sikerülni, de az esélyt szerettük volna megadni neki, hogy legalább megpróbálhassa. Neki is ugrott a vizsgának, de már a dolgozat megírása után tudta ő is és mi is, hogy gyalázatosan rosszul sikerült, ez egészen biztosan bukás lesz. És akkor jött a hír, hogy kiszivárgott a matek tételsor.
Mivel ellenőrizhetetlen volt, kihez jutott el előre a feladatlap és kihez nem, országosan megsemmisíttették az összes matematika érettségi eredményt.
Mindenkinek azt mondták, hogy vagy megírja újra, természetesen egy új feladatlappal, vagy beírják az év végi jegyét érettségi jegynek. Így lett Zsoltinak teljes érettségije: mivel a rosszul sikerült dolgozatát érvénytelenítették, ő az év végi jegyét választotta, ami az általunk adott kegyelemkettes volt. Az egész ország összes végzős középiskolása a sors igazságtalanságán sírt, kivéve Zsoltit, akinek akkora mázlija volt ezzel a helyzettel, mintha megnyerte volna a lottóötöst.”
Ki írta alá, ki vitte el?
Az írásbeli érettségi vizsgák nagyon szigorú formai követelmények szerint zajlanak. A vizsga egy tájékoztatóval kezdődik, ahol az iskola igazgatója ismerteti az általános szabályokat. Ezután mindenki egyszerre kapja meg és kezdheti el megírni a feladatlapokat. A legtöbb tantárgy esetében a vizsga több feladatrészből áll, ezeket a diákok külön feladatlapokon kapják meg, ha letelt az előző részre szánt idő. A teremben felügyelő tanárokat óránként váltani kell, a diákok pedig csak úgy mehetnek ki a teremből a mosdóba, hogy odaadják a dolgozatukat a felügyelő tanárnak, aki ráírja, hogy a diák pontosan mikor ment ki és mikor jött vissza.
Egyszerre egy tanuló tartózkodhat kint, hogy még véletlenül se beszélhessenek egymással; a folyosón szintén van egy felügyelő tanár, aki szemmel tartja a kiengedett diákot. Az összes ilyen mozzanatot jegyzőkönyvezni kell: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bármi történik a teremben, azt a felügyelő tanárnak formanyomtatványok kitöltésével kell hitelesítenie. Minden nyomtatványt alá is kell írni több helyen: van, ahol csak a pedagógusnak, van, ahol a diáknak is. Ez a rengeteg papírmunka sok apró hibalehetőséget hord magában, így a felügyelet folyamatos feszült figyelmet igényel. Megesik, hogy épp ez a „jaj, csak el ne rontsam”- hozzáállás az, ami miatt hiba csúszik az adminisztrációba.
Ez történt Judittal is, aki, mivel nem volt tapasztalt vizsgafelügyelő, nagyon igyekezett mindenre figyelni. Kitette maga elé az összes nyomtatványt az asztalra, és ha egy diák kiment, bejött, beadta a dolgozatát, élt az esetleg egyénileg számára járó plusz idő lehetőségével, mindent gondosan feljegyzett és aláíratott az érintett tanulóval. Annyira gondosan, hogy csak a vizsga végén szembesült vele: ott, ahol neki kellett volna aláírnia a nyomtatványokat, szintén a diákok szignója szerepel. A gyerekek nyilván annyira izgultak, hogy nem figyeltek oda, mit hol írnak alá, és Judit ugyanígy volt ezzel.
Ezért a vizsga végére a felügyeletről szóló jegyzőkönyv alapján azt lehetett gondolni, hogy Judit néhány óránként elfelejtette a saját nevét. Az viszont biztos, hogy ezek után megtanulta, mert a jegyzőkönyvek utólagos javítása során még jó néhányszor kénytelen volt leírni.
Az elkészült érettségi dolgozatokat az iskola szigorúan elzárva köteles őrizni, és senki nem férhet hozzájuk, csak az igazgató, az érettségi jegyző, a javító tanár és – ha szeretné megtekinteni -, az érettségi elnök. Ezt mindenhol nagyon szigorúan veszik, nem csoda, hogy Mari kis híján szívrohamot kapott, mikor egyszer szem elől veszített néhány dolgozatot.
„A vizsga végeztével begyűjtöttem a feladatlapokat, aztán levittem ahhoz a zárható szekrényhez, ahol tartani szoktuk őket – idézi fel. – Kicsit bajlódtam a kulccsal, addig leraktam a dolgozatokat a mögöttem lévő asztalra. Aztán hátrafordultam, hogy eltegyem őket, de nem voltak ott. Az alatt az alig egy-másfél perc alatt, amíg kinyitottam a szekrényt, eltűnt az összes!”
Az első pánik után Mari sorravette, ki volt ott a szobában éppen abban a pillanatban, amikor ő belépett, és mindenkit elkezdett végigkérdezni, nem látta-e az érettségiket. Hamar kiderült, mi történt: az asztalon, ahová lerakta egy pillanatra a dolgozatokat, volt már egy nagyobb kupac papír, az alsóbb évfolyamosok témazárói. Amíg Mari kinyitotta a szekrényt, addig az egyik munkatárs sietősen felkapta az asztalon heverő összes témazárót, és hozzáfogta az érettségi dolgozatokat is, majd elrohant, hogy el ne késsen az órájáról. Ő maga volt a legjobban meglepve, mikor rájött, hogy mi van nála, és véletlenül mekkora riadalmat okozott.
Hogy milyen az, mikor az érettségi elnök egy biorobot, és mi mentheti meg azt a diákot, aki végképp semmit nem tud, elolvashatod az nlc-n, a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.