A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. kedd éjfélig tíz, szerda éjfélig pedig három vármegyére a hőség miatt. Jelezték azt is: kedden az egész országban nagyon erős UV-B-sugárzás várható, délutántól az ország középső és észak-keleti részén zivatarok is kialakulhatnak – írja az MTI.
Kedd éjfélig Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna, szerda éjfélig pedig Bács-Kiskun, Békés, illetve Csongrád-Csanád vármegye területére adtak ki a hőség miatt piros fokozatú figyelmeztetést. Az érintett vármegyékben a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
Emellett kedd éjfélig Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala vármegye, szerda éjfélig pedig Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Tolna vármegye területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várhatóan magas középhőmérséklet miatt. Ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat.
A figyelmeztető előrejelzés szerint kedden a késő délelőtti, déli óráktól elszórtan, inkább a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegységben lehet számítani zivatarokra, amelyek este és éjszaka is kialakulhatnak.
A zivatarokat viharos széllökés, jégeső és intenzív csapadék is kísérheti. Az egymást követő cellákból felhőszakadás is előfordulhat – tették hozzá.
Kedden nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B-sugárzás várható a Nyugat-Dunántúlon, a Közép-Dunántúlon, a Dél-Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten, a Dél-Alföldön, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon is.
Azt kérik, mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen, napközben 11 és 15 óra között kerüljék a napozást. Vállat takaró póló, szalmakalap, illetve fényvédő krém használatát javasolják, továbbá arra figyelmeztetnek, hogy normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet.
A várható UV-B-értékek területi eloszlása megtekinthető itt.
Forrás: MTI