Baba

Balatoni vendéglátóhelyeket ellenőrzött a Nébih, ez lett a vége

A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.
2024. Augusztus 02.

A szezon elején, július második hetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintegy 245 kilogramm terméket vontak ki a forgalomból és 4 esetben indítottak eljárást a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeken – jelentette be a hatóság közleményében.

Balatoni vendéglátóhelyeket ellenőrzött a Nébih, ez lett a vége

A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt.
Több esetben idén is a korábbi években tapasztalt hiányosságokkal találkoztak az ellenőrök.

  • Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya.
  • Több esetben probléma volt a dolgozók érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásával, amely nélkül – a kiemelt járványügyi kockázat miatt – nem végezhető vendéglátó tevékenység.
  • Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását.
  • További szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket is tároltak az egyes egységekben.

A Nébih a Balaton környékén folytatott ellenőrzések alkalmával 245 kilogramm jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hétig tartó vizsgálatsorozat alatt 4 esetben indított eljárást, melyek jelenleg is folyamatban vannak.

A Nébih a kormány- és járási hivatalok szakembereivel az augusztus 15-ig tartó országos akció során még grillsajtokat, görögdinnyét és növényvédőszereket fognak ellenőrizni, valamint az élőállat-szállításra is kiemelt figyelmet fordítanak.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: MTI