admin

admin

légtisztító

„Jól tisztítja a levegőt, és cukin is néz ki” – egy kislány találkozása a Dyson légtisztítóval

Zero, a légtisztító robot – ezt a nevet kapta 9 éves lányomtól az a Dyson légtisztító, amelyet volt szerencsénk egy teljes hétig tesztelni. A névadást pedig néhány nap után teljesen helyénvalónak is éreztem, ugyanis a masina már-már családtaggá vált: minden reggel örültünk, hogy látjuk; hazaérkezés után szinte azonnal kerestük a társaságát; a telefonomon rendszeresen ellenőriztük, mi van vele. Amióta pedig elment, hiányoljuk.
horgászat

Tokaji Edit: Aranyhal

2024 márciusában indítottuk útjára a Gyerekszoba.hu novellapályázatát "Gyermeked voltam, anya lettem – anyaság generációkon át" címmel. Azt kértük, írjátok le, mit kaptatok női felmenőitektől – a jót is, a rosszat is - és hogyan viszitek tovább vagy sem a mintát. A kétszázharminc írás között akadt egy kakukktojás, amely nem női történetet dolgoz fel, ezért bár nem díjaztuk, kivételes szellemessége miatt mégiscsak közreadjuk. Fogadjátok szeretettel Tokaji Edit írását!
anyaság grafika

Langsfeld Dóra: Ő és én, én és ő

2024 márciusában indítottuk útjára a Gyerekszoba.hu novellapályázatát "Gyermeked voltam, anya lettem – anyaság generációkon át" címmel. Azt kértük, írjátok le, mit kaptatok női felmenőitektől – a jót is, a rosszat is - és hogyan viszitek tovább vagy sem a mintát. Több mint kétszázharminc pályamunka érkezett, amelyek közül a zsűri többet is megjelenésre érdemesnek ítélt. Fogadjátok szeretettel Langsfeld Dóra írását.