
B.G.
Meglepően korán megtanulunk színlelni
Egy új tanulmány szerint már nagyon fiatal korban megtanuljuk, hogyan kell tettetni.
Vannak gyerekek, akiknek nem kell leadniuk a telefont
A cukorbetegséggel élő gyerekek maguknál tarthatják a mobiltelefonjukat.
Megvan, mikor lesz az őszi óraátállítás
Ekkor kell átállítani az óráinkat 2024-ben.
Az iskolakezdéssel járó digitális veszélyekre figyelmeztetnek
Harmadikosok ezreinek órarendjében jelenik meg a digitális kultúra, és ezzel hivatalosan is belépnek az online világba.
Itt a lehűlés és az eső
Széllel, esővel és lehűléssel kezdődik a hét, de szerdán ismét sok lesz a napsütés– derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Ezeket beszéld át a lányoddal az első menstruáció előtt
Leggyakrabban 11 és 15 éves kor között jelentkezik az első menstruáció, de az sem ritka és teljesen normális, ha 9-10 évesen már megjelenik az első ciklus. Így tehát soha nincs elég korai időpontja annak, hogy néhány dolgot átbeszéljetek, hogy ne érje nagy meglepetés a lányodat.
Hány éves kortól engedd meg a gyereknek, hogy használja a közösségi médiát?
Meg fogsz lepődni, hogy mit mond egy családterapeuta erről a vitatott témáról.
Nem ért be a kórházba, az autóban szült egy kismama
Otthon akart vajúdni, de arra nem számított, hogy így felgyorsulnak az események.
Megvan, melyik hónapban a legjobb születni
Tudományos bizonyíték van arra, hogy van ideális hónapja a megszületésnek.
Szamárköhögés: gyorsan növekednek az esetszámok
Járványszerűen terjed a szamárköhögés: július közepe óta duplázódott a heti esetszám.
Jönnek a rohanós napok: készíts tortilla tekercset!
Igazi aduásszal van dolgunk: lehet csomagolni tízóraira, ebédre és jó választás a családnak vacsorára is.
Jelentkezhet menstruáció terhesen?
Menstruáció és terhesség? Az egyik legbiztosabb jele annak, hogy terhes vagy, ha nem jön meg a menstruációd. Vagy mégsem?
Családi programajánló hétvégére – szeptember 7-8.
Nyárbúcsúztató hangulatban telik majd a hétvége, sok szabadtéri programmal várják a családokat. Mutatjuk, hova érdemes menni szeptember második hétvégéjén.
Ez a 10 legfontosabb dolog az iskolakezdéshez
Megkezdődött a 2024/25-ös tanév, amit vannak, akik már nagyon vártak, mások kicsit szorongva indulnak neki. Az, hogy a gyerekünk hogyan veszi majd a kihívásokat sok mindenen múlik, de az alábbi tíz dolog rajtunk, szülőkön áll. Még nem késtünk le semmiről, lássuk, mivel tehetjük könnyebbé az iskolás napokat.
Lily Allen elárulta, hogy élete első napjaiban más neve volt
Az énekesnőnek eredetileg más neve volt, de az édesanyja végül meggondolta magát.