
Bagaméri Viki
Ennek a 3 csillagjegynek csodás napot ígér a horoszkóp
Nézd meg, mit hoznak a csillagállások augusztus 6-án, és melyek azok az állatövi jegyek, amik igazán sikeres napot zárhatnak majd este!
4 csillagjegy, amelyik képtelen spórolni
Akik ezekben a csillagjegyekben születtek, nagy eséllyel gyakran kiköltekeznek, aztán utólag fogadkoznak. De a leckét nehezen tanulják meg!
Ez a legszebb Z-betűs lánynév a szülők szerint
Meglepően sok lánynév kezdődik itthon Z-betűvel, melyek között öt még a Top100-ba is bejutott, némelyik igazán előkelő helyen!
8 csodás név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Heti horoszkóp – Erre az 5 csillagjegyre nagy szerencse vár a héten
Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szerencsés az augusztus 4. és 10. közötti hét? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
A feladott poggyászba csomagolta 2 éves kislányát egy anya
Az édesanya szemrebbenés nélkül felszállt a buszra, miután a sofőr a többi utas táskájával együtt az ő bőröndjét is elhelyezte a csomagtérben.
Megszületett Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik kislánya
A magánéletben is igazán mozgalmas, fontos eseményekkel teli évet zárhat majd Szoboszlai Dominik: az esküvő után nem sokkal a baba is megérkezett!
30 éven át fagyasztott embrióból született baba
Az ohiói Lindsey Pierce és férje, Tim Pierce egy 62 éves nőtől fogadták örökbe az embriót, amit még 1994-ben hoztak létre az orvosok.
Ez az 5 csillagjegy lesz az augusztus nyertese
Kíváncsi vagy, hogy a te csillagjegyedet is a tenyerén hordozza-e Fortuna a nyár utolsó hónapjában? Most végre ez is kiderül!
Ezért nem működött a babamentő inkubátor a János kórházban
A budapesti Szent János kórházban hét éve helyezték ki a babamentő inkubátort, amiről június végén derült ki, hogy meghibásodott.
Veszélyjelzést adtak ki, erre a két vármegyére jégeső csaphat le
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki két hazai vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombat este.
Betegsége miatt nem született gyermeke Borbás Marcsinak
Hiába szeretett volna édesanya lenni, egy betegség miatt Borbás Marcsinak ez a vágya nem teljesülhetett - ez a mai napig bántja.
Aggódnak az olaszok, ijesztő mértékben terjed náluk egy vírus
„A szakértők aggodalommal figyelik a vírus terjedésének mértékét, ami teljesen kiszámíthatatlan” – írják olasz lapok, anélkül, hogy pánikot akarnának kelteni.
Eltűnt egy 7 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
A Budapest III. kerületi Rendőrkapitányság hetek óta próbálja felkutatni, hol lehet a kevés híján 7 éves kislány, akinek nyoma veszett.
Alvás közben lopták meg egy pécsi szálloda vendégeit
Egy fiatal pécsi férfi gondolta úgy, hogy ez jó ötlet...