
Bagaméri Viki
Rablás miatt körözi a rendőrség ezt a budapesti tinit
Nem gyakran kerülnek fel tinédzserek a rendőrség körözési listájára, október 15-e óta azonban szerepel rajta egy 14 éves budapesti fiú is.
Hétvégi horoszkóp: Erre az 5 csillagjegyre csodás napok várnak
Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szuper az október 17. és 19. közötti hétvége? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
Ma is imádják a szülők ezt a ’80-as években felkapott lánynevet
Hiába folyt le sok víz a Dunán a '80-as évek dereka óta, ez a szépen csengő lánynév azóta sem ment ki a névadás előtt álló szülők fejéből!
Árokba borult egy jogsi nélkül vezető tini Csanádpalotán
Nem véletlen, hogy vezetni autósiskolában kell megtanulni, és hogy a volán mögé csak jogosítvánnyal rendelkezők ülhetnek!
Leírta a hozzátartozó, hogy bántak egy haldokló beteggel az Ajkai kórházban
Soha, semmilyen helyzetben nem mindegy, hogy miként bánnak egy beteggel a kórházban, de az élet végéhez közeledve különösen lényeges.
Annyi az influenzás beteg, hogy 100 iskolában rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el
Azt, hogy a hűvösebb idővel az influenzajárvány is együtt jár, mindenki tudja, idén azonban a szokásosnál 5 héttel korábban érkezett!
Ezt a 3 csillagjegyet ma a tenyerükön hordozzák az égiek
Nézd meg, mit ígér a napi horoszkóp a csillagjegyeknek október 16-ra, és derítsd ki, hogy te is ott vagy-e a legszerencsésebbek között!
Szép-szép ez a név, de a jelentése miatt inkább húzd ki a kedvenceid közül!
A szülők az esetek túlnyomó részében anélkül szeretnek bele egy-egy névbe, hogy ismernék a jelentését. Ha ez a helyzet áll fenn, nem árt utánanézni!
Ezeket a csillagjegyeket ma kiborítja a Mars
Több csillagjegy is megtapasztalhatja ma, milyen az, ha a harcias Mars „kinézi magának”. Nem lesz könnyű nekik, de velük sem!
Jól megjárta egy nagymama a Temuról rendelt ablakmatricával
A Temuról rendelt áruk tartóssága miatt gyakran éri szó a ház elejét. Nos, ennél az ablakmatricánál ilyesmiről szó sincs!
10 finn név, ami nálunk is anyakönyvezhető
A mostani szülők közül sokan kimondottan keresik a különleges lány- és fiúneveket. Ezek az itthon adható finn eredetűek garantáltan nem hétköznapiak!
Ez a 3 csillagjegy ma ajándékot kap a sorstól
Kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek hoz nagyszerű lehetőségeket október 14.? Most megtudhatod, hogy te is köztük vagy-e!
8 gyönyörű név, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Heti horoszkóp: Ez az 5 csillagjegy nagy szerencsére számíthat!
Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szerencsés az október 13. és 19. közötti hét? Máris kiderül, hogy köztük vagy-e!
Sztárcsemeték, akik kicsit sem hasonlítanak a szüleikre
Vannak olyan szülő-gyerek párosok, akik le sem tagadhatnák, hogy összetartoznak, az itt szereplők viszont kicsit sem ilyenek!