
Bagaméri Viki
Ilyen Ausztriában iskolásnak lenni: „Nem az a lényeg, hogy a 2-es szám alja szépen hullámozzon, hanem hogy az összeadás jó legyen”
Az osztrák iskolákban szeptember 9-én csengetnek be, így sokakkal együtt Marci, a magyar kisfiú is visszaül az iskolapadba. Anyukája, Bea mesélt arról, milyen a nyugati szomszédunkban negyedikesnek lenni.
Örökbe fogadott kutya mentette meg a kisbaba életét
A család szerint nem a véletlen műve, hogy annak idején pont ezt a kiskutyát sodorta az útjukba az élet.
Meghosszabítják a hőségriadót, eddig fog tartani
Az ország egész területére meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tisztifőorvos. A gyerekek már megkezdik az iskolát, mire vége lesz!
Sajtos kekszet hívtak vissza, fémdarabkák lehetnek benne
Fémdarabkák kerülhettek ebbe a sajtos kekszbe, a Nébih azt kéri, senki ne fogyassza el, ha vett belőle!
Szeptember 1-jén indul a Csukás Meserádió
A Csukás Meserádiót online is hallgathatják majd a gyerekek és a felnőttek, az adás szeptember első napján indul!
Kempingben szülte meg a babáját, fogalma sem volt róla, hogy terhes
A hirtelen jött szülés után azt mondta az anya, korábban sosem hitt azoknak, akik azt állították, hogy nem tudtak a terhességükről.
Zoknit küldtek ajándékba a láb nélküli paralimpikonnak
Bebe Vio Olaszországot képviseli a párizsi Paraolimpián, aminek kezdetén nagy ajándékcsomagot is kapott az Olasz Paralimpiai Bizottságtól.
6 szuper könyv, ami segít nyelvet tanulni a gyerekeknek
A gyerekek elképesztő gyorsasággal tudják magukba szívni az idegen nyelveket, ilyen segítőtársakkal pedig még ezt is lehet fokozni!
Képrejtvény: Valami nem oké ebben a konyhában!
Teszteld a megfigelőképességed és a gyorsaságod ezzel a képrejtvénnyel! Mennyi idő alatt veszed észre, hogy mi hibádzik a képen?
Kedvenc nyári krumplisalátánk – Neked is ízleni fog!
A jól ismert majonézes krumplisalátának, ami télen sokak nagy kedvence, van nyári verziója is. Igazán kár kihagyni!
Babakocsiba préselte a gyerekét, hogy ingyen mehessen be Disneylandbe
Egy videóban le is leplezték az arcátlan trükköt, így akár te is megnézheted!
Pénzt kértek a vendégektől, senki nem ment el az esküvőre
A vőlegény egyszerűen nem érti, miért hagyták őket cserben a vendégek, szerinte semmi gond nincs azzal, hogy belépőt akartak szedni a nagy napra.
Kamu telefonhívásokkal növeli gyerekei önbizalmát egy anya
A brit édesanya esténként úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a gyerekei hallgatóznak, míg telefonál, ezért csupa olyan dolgot mond, amit szeretne a tudtukra adni.
Kihez kell fordulni aranyérrel?
Az aranyér sajnos várandósság nélkül is kialakulhat, így nemcsak a kismamáknak okoz nehézséget. De ki segít, ha baj van?
„12 éve kiválasztottam a baba nevét, de a sógornőm ellopta”
A leendő anyuka nemcsak végtelenül szomorú, de teljesen tanácstalan is az újonnan előállt helyzetben. Tényleg nehéz eldönteni, kinek van igaza!