
Bagaméri Viki
Forró tantermekben indult az év: „Csöpögött az izzadság a lányom hajáról, mikor mentem érte az iskolába”
Van, ahol árnyékolókkal, otthonról bevitt ventilátorral vagy rövidebb tanítással próbálják ellensúlyozni a hőséget az iskolában - kevés sikerrel.
10 magyar lánynév, aminek eddig a létezéséről sem tudtunk
Az olyan magyar neveket hallva, mint a Csenge, a Kincső vagy a Zselyke, senki nem lepődik meg, az itt szereplők viszont egészen meghökkentőek!
Ennek a 10 csodás névnek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
„A gyerekeknek már 5 évesen az iskolában lenne a helyük!”
Az októberben kezdődő tanév után újabb nagy visszhangot kiváltó javaslattal álltak elő Olaszországban.
Sulikezdő képrejtvény: Mi nem stimmel az osztályteremben?
Teszteld a megfigelőképességed és a gyorsaságod ezzel a képrejtvénnyel! Mennyi idő alatt veszed észre, mi a gond az első tanítási napon?
Már otthon voltak, mikor jött a telefon a kórházból, hogy rossz babát vittek haza
Boldogan vitték haza újszülött ikreiket a szülők, pár órával később aztán jött a telefon: az egyik baba mégsem az övék!
Innen lehet felismerni a gumicukor szülőket – Te is az vagy?
Nekik is fontos, hogy a gyerekeik egészségesen táplálkozzanak, csak egy kicsit máshogy valósítják meg.
Ilyen Ausztriában iskolásnak lenni: „Nem az a lényeg, hogy a 2-es szám alja szépen hullámozzon, hanem hogy az összeadás jó legyen”
Az osztrák iskolákban szeptember 9-én csengetnek be, így sokakkal együtt Marci, a magyar kisfiú is visszaül az iskolapadba. Anyukája, Bea mesélt arról, milyen a nyugati szomszédunkban negyedikesnek lenni.
Örökbe fogadott kutya mentette meg a kisbaba életét
A család szerint nem a véletlen műve, hogy annak idején pont ezt a kiskutyát sodorta az útjukba az élet.
Meghosszabítják a hőségriadót, eddig fog tartani
Az ország egész területére meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tisztifőorvos. A gyerekek már megkezdik az iskolát, mire vége lesz!
Sajtos kekszet hívtak vissza, fémdarabkák lehetnek benne
Fémdarabkák kerülhettek ebbe a sajtos kekszbe, a Nébih azt kéri, senki ne fogyassza el, ha vett belőle!
Szeptember 1-jén indul a Csukás Meserádió
A Csukás Meserádiót online is hallgathatják majd a gyerekek és a felnőttek, az adás szeptember első napján indul!
Kempingben szülte meg a babáját, fogalma sem volt róla, hogy terhes
A hirtelen jött szülés után azt mondta az anya, korábban sosem hitt azoknak, akik azt állították, hogy nem tudtak a terhességükről.
Zoknit küldtek ajándékba a láb nélküli paralimpikonnak
Bebe Vio Olaszországot képviseli a párizsi Paraolimpián, aminek kezdetén nagy ajándékcsomagot is kapott az Olasz Paralimpiai Bizottságtól.
6 szuper könyv, ami segít nyelvet tanulni a gyerekeknek
A gyerekek elképesztő gyorsasággal tudják magukba szívni az idegen nyelveket, ilyen segítőtársakkal pedig még ezt is lehet fokozni!