
Gégény-Blonszki Renáta
Egy 20 éves lány 17 órával azután szült, hogy megtudta: terhes
A fiatalt már az is sokkolta, hogy pozitív lett a terhességi tesztje. Hát még az, amikor az ultrahangon kiderült, hogy a 38. hétnél tart a várandóssága.
A szülés utáni hasleszorító hasznos vagy inkább ártalmas?
A várandósság kilenc hónapja, majd a szülés, különösen a császármetszés megviseli a női testet, ezért a rehabilitáció során több segítséget is érdemes igénybe venni. Összegyűjtöttük, hogy milyen érvek és ellenérvek állnak a haskötő mellett.
400 nap után hazaengedik a kórházból a 450 grammal született kisfiút
A szülők már tavaly ősszel, majd karácsonykor is reménykedtek benne, hogy hazavihetik babájukat, de a nagy napra több mint egy évet kellett várniuk.
9 játék, amik már az első hónapoktól segítik a baba fejlődését
A csecsemők elképesztő sebességgel tanulnak és fejlődnek az első életévükben és vannak olyan játékok és eszközök, amelyeket érdemes beszerezni, hogy szórakoztató módon tudjuk támogatni ezt a folyamatot.
Agykutatás bizonyítja, hogy a túl sok képernyőidő miatt nő a depresszió kockázata
A túlzásba vitt kütyühasználat közvetetten, de hatással van a kiskamaszok agyának fejlődésére is. Amerikai kutatók a képernyőidő, az alvás és a mentális egészség kapcsolatát vizsgálták.
Ennyibe kerül 2025-ben a kullancs elleni védőoltás
A védettség kialakulásához három oltásból álló sorozat szükséges, ami egy komplett család esetén komoly kiadást jelenthet.
7 jel, hogy elefántszülő vagy
A különböző nevelési stílusoknak lassan se szeri, se száma, de a címkézésen túl van, ami fontosabb. Mégpedig az, hogy a hozzáállásoddal hosszú távon jót teszel-e a gyermekednek. Lássuk, hogy az elefántok hogyan viselkednek.
Mitől lehet nyálkás a baba széklete?
A csecsemők székletének színe és állaga elég széles skálán mozog és habár néha aggasztó változásokkal találhatjuk szembe magunkat, nem biztos, hogy baj van.
A gyermekágyas időszak egy szörnyeteg: ezt tanácsolná magának az anyuka, ha visszamehetne az időben
A baba érkezése utáni időszak rendkívül nehéz tud lenni és nem csak azért, mert állandóan fáradtak vagyunk és felelősek egy új életért. Az identitásválságra senki nem készíti fel az anyukákat, pedig sokkal nagyobb odafigyelést igényelne.
Az 5 éves kislány elmondta, mi akar lenni nagy korában – a közönség nevetésben tört ki
Az óvodai ballagáson elhangzottak az édesanyát is váratlanul érték. Úgy érezte, jobb lenne, ha elnyelné a föld.
Csendes reflux: bukás nélkül is lehet baj a babával
A bukás önmagában nem jelez gondot, de a refluxot gyakran kíséri, ám nem minden esetben jelentkezik az érintett csecsemőknél. Segítünk eligazodni, hogy mire figyelj.
Gombos Edina fia amerikainak érzi magát
Édesanyját meglepte a kisfiú kijelentése. Azt hitte, hogy magyarként hivatkozik magára.
A jelek szerint férjhez ment Szandi lánya
A 25 éves Blanka Las Vegasban mondott igent párjának.
Óriási légvárpark nyílik Veresegyházán
A Budapestről könnyen megközelíthető szórakoztató központ augusztustól várja a látogatókat.
Nyári Darinka és Kiss Ernő kislánya olyan, mint egy felnőtt
Szülei nagyon örülnek, hogy ennyire önálló, emiatt aggodalom nélkül otthon merik hagyni.