
Gyerekszoba.hu
Lehet a babáknak székrekedése a nyáladzástól?
Amikor az első tejfogacskák készülnek kibújni, a kisbaba bizony sokkal többet nyáladzik. Ahogy az apró fogak előtörnek, észreveheted, hogy a baba nem tölti meg ugyanúgy a pelust, mint korábban.
A koronavírus-fertőzöttek ötöde marad tünetmentes
A koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
Az iskolai menzák gyakorlata is változik a járvány miatt
Az iskolai menzák gyakorlata is változik a koronavírus-járvány miatt: az ajánlások betartása érdekében már több intézmény változtatott házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.
COVID- és influenza együttes fertőződésénél nagyobb a halálozás esélye
Több mint kétszeresére nőtt a halálozás kockázata azoknál, akik egyszerre kapták el az influenzát és a koronavírust azokhoz képest, akik csak a koronavírus-fertőzésen estek át - derült ki egy brit kutatásból.
Folyton ellenkezik a gyerek, mit tegyek?
Úgy érzed, hogy szinte más sem hagyja el a gyerek száját, csak az, hogy "Nem!'"? A kisgyerekek, óvodások körében gyakori a folyamatos ellenkezés, és szinte bármi kiválthatja a makacs nemet, kezdve az öltözködéstől a játszótérre menetelig.
Tanítsd meg felismerni a gyermeknek az érzelmeket
Próbáld ki ehhez a következő módszereket.
Idén ősztől a hetedik osztályos fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
Fals pozitív az óbudai óvodás koronavírustesztje
Mégsem koronavírusos az óbudai Pitypang Művészeti Óvodába járó gyermek. A koronavírustesztje fals pozitív lett.
Gyermekorvos: a gyerekeknél is fontos az influenza elleni oltás
Bense Tamás házi gyermekorvos szerint idén a lehető legtöbb gyereknek fontos lenne megkapni az influenza elleni védőoltást.
Változik a REM-alvás szerepe 2 éves kor felett
A REM-alvás építi, erősíti a kisbabák agyát, 2 éves kortól azonban változik a funkciója.
Alacsonyabb libidó a terhesség alatt
Ha nem igazán vagy abban a hangulatban a terhesség alatt, ne ess pánikba. Ez csak ideiglenes.
Koronavírus: ezek a változások léptek érvénybe
Hétfőtől több szabály is változik, megjelent az erről szóló kormányrendelet.
Terhesség alatti reflux: mi a teendő?
Refluxról akkor beszélünk, amikor a gyomorsav visszaszivárog a nyelőcsőbe a gyomorból. A terhesség különösen hajlamosít a refluxra, aminek elsődleges tünete a gyomorégés.
Ha a háziorvos rendeli el, ingyenes a PCR-teszt
Azoknak kell fizetniük a PCR-tesztért, akiknek a tesztelés saját döntése - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Mit kezdjünk a válogatós gyerekkel?
Van, akinek a gyereke ritkán utasít el ételt, másnál igen gyakori a válogatósság, az evés körüli mizéria. Ritkán áll biológiai ok a háttérben, de tünete is lehet számos problémának.