
Vidacs Éva
Újabb tiltás a repülőkön – már ezt sem vihetjük fel a fedélzetre
A 2026-os utazási szezonban a brit fapados járatok utasai meglepő korlátozásokkal szembesülhetnek. A repülőkön alkalmazott tiltás elsősorban a meleg ételekre és italokra, az alkoholra, illetve bizonyos élelmiszerekre vonatkozik.
Segítünk megtervezni a nyári vakációt – 5 családbarát üdülőhely Magyarországon
A nyaralás vonatkozásában két irányzat van: akik a spontaneitásban hisznek, és akkor indulnak neki, amikor épp jó az idő, és ott szállnak meg, ahol találnak szabad helyet; illetve az alaposak, akik mindent jó előre leszerveznek, hogy semmilyen kellemetlen meglepetés ne érhesse őket. Mi most az utóbbiaknak adunk néhány családbarát nyaralási tippet.
A „jó gyerek” szindróma – amikor a példás viselkedés túl nagy árat követel
Sokan aggódnak erős akaratú, dacos, hangos gyerekük miatt. De vajon aggódnak-e olykor „jó gyerek” miatt is? Aki csendes, alkalmazkodó, szófogadó, aki látszólag soha nem okoz gondot. Miközben a háttérben komoly lelki folyamatok mehetnek végbe.
Ne ijedj meg, ha gyereked szeret ismételgetni – erre épp olyan nagy szüksége van, mint ételre és vízre
Sok szülő megijed, amikor a kicsi ötödszörre kérdezi meg ugyanazt, amikor kizárólag egy mesét akar hallani, de már századjára, vagy a több tucatnyi játékából csak egy érdekli. Mindenkit megnyugtatunk, az ismétlés teljesen normális.
Kezdődik a húsvéti böjt – 3 újszerű fogást ajánlunk kezdésnek
Ebben az évben február 17. a farsangolás utolsó napja, amit húshagyó keddnek is hívnak, és ami egyben azt is jelenti, hogy holnap már be is lépünk a húsvéti böjt időszakába.
Valentin-napon omlott össze a „Szerelmesek hídja” – a vihar elpusztította a romantika jelképét
Az olaszországi Pugliában tomboló heves viharok következtében összeomlott a híres „Szerelmesek hídja”, amelyhez egy babona is kötődött.
Csecsemővel a karjában kért segítséget a megkötözött anya
Sokkos állapotban, kisbabáját magához szorítva kért segítséget egy anya Dunaföldváron.
Soha még ilyen jó ajánlatot nem kapott tanító – egy szerencsés jelölt a Maldív-szigetekre utazhat
Maldív-szigeteki utat vagy lakást kap az a tanító, aki szeptembertől elvállalja Babót iskolájában az elsős-másodikos osztályt. De ez még nem minden! A bértábla szerint kiutalható fizetésen felül plusz tíz százalékot is ígér a község polgármestere.
Sok gyerek szobatisztaság nélkül kezdi az iskolát – írta meg egy harminc éve a pályán lévő tanár
A szakértő szerint az iskolába érkező gyerekek számos olyan készséget nem sajátítottak el, amely korábbi generációk számára ennyi idősen már természetes volt. Sokszor ezek közé tartozik a szobatisztaság is.
A legtöbb lánynév ezzel a betűvel kezdődik a 100-as toplistán
Egy mássalhangzó került az első helyre a toplistán. Lássuk a legnépszerűbb L betűs lányneveket!
10 jel, hogy nyitott vagy még egy babára
Vajon fogsz még szülni? Talán még benned sem dőlt el.
10 ritka keresztnév, amivel nem marad észrevétlen a gyermeked
Még mindig van hagyománya annak, hogy generációkon keresztül öröklődjenek nevek – elsősorban a fiúknál. Ám a legtöbb szülő elrugaszkodik ettől a tradíciótól, és óriási energiákat fektet abba, hogy a születendő gyermekének egyedi keresztnevet találjon. Ebben nyújtunk most segítséget, felvillantva pár olyan lehetőséget, amit garantáltan kevesen választanak.
Mázlid van, ha nem játszottál vele – ma már milliókat ér ez a kicsi doboz
Nem is kell ahhoz kicsi gyerek a családban, hogy a karácsonyfa alatt vagy egy szülinapon Legót rejtsen a csomagolás. Ez a legendás építőjáték generációkon átívelő népszerűségnek örvend, de igazán azok örülhetnek, akik gondosan megőrizték a régebbi modelleket.
Mennyei tejberizs – eláruljuk a titkot, mitől lesz extrán krémes ez a klasszikus desszert
A tejberizs szinte mindenki kedvence, ráadásul számos módon variálható. Szezonális gyümölccsel vagy befőttel rétegezve isteni gyümölcsrizst kapunk. Ha mangóval dúsítjuk, és hagyományos helyett kókusztejet használunk, Thaiföld legnépszerűbb desszertjét kanalazhatjuk. És persze nem feledkezhetünk meg a sütőben sült rizskochról sem, amihez pluszban csak néhány tojást és egy kis baracklekvárt kell elővennünk. De az alaprecept is felturbózható, mindössze tejszínre és némi vajra lesz szükségünk hozzá.
Újabb trükk: mostanában ezzel próbálkoznak a csalók
Az elmúlt két hónapban a bűnözők ismét intenzíven támadnak. SMS- és e-mail üzenetekkel irányítják át a címzetteket hivatalosnak látszó weboldalakra, ahol aztán különböző praktikákkal igyekeznek megszerezni a bankkártyaadataikat. De van új trükk is, mutatjuk!