Baba

6,6 kilós óriásbaba született egy kanadai kórházban

A kórházban 13 éve nem született ilyen nagy súlyú újszülött.
2023. November 08.
(Kép forrása: Getty Images)

Október végén született meg egy kanadai házaspár gyermeke, akinek születési súlya 14 font és 8 uncia volt, vagyis 6,577 kilogramm. Az édesanya, Britteney Ayres ötödik gyermeke császármetszéssel jött világra, a kisfiút Sonny-nak nevezték el – számolt be róla a People a Good Morning America alapján. A baba magassága születésekor nagyjából 55 centiméter volt.

A baba születési súlya rekorder lett az Ontario-ban található Cambridge Memorial kórházban, ahol világra jött: Dr. Asa Ahimbisibwe, az anya szülész-nőgyógyásza szerint 2010 óta Sonny volt a legnagyobb baba, aki ott született.

A kisfiúnak három bátyja és egy nővér van, akik közül ketten is nagy súllyal jöttek világra: a most egyéves Marigold 6,3 kilogrammal, a most hároméves Lucky pedig 6,2 kilogrammal.

Sonny volt a negyedik baba a családban, aki Dr. Ahimbisibwe-nél született, aki elmondta: „Tudtuk, hogy ez a baba is nagy lesz, de nem számítottunk arra, hogy ennyire nagy”.

A kisfiú édesapja, Chance 188 centiméter magas, és az édesanya elmondta, hogy az ő apja is magas, így valószínűleg ez öröklődik a családban. Chance megosztotta azt is, hogy újszülött pelenkára nem volt szükség, és kisfia a ruhákból is a hathónapos babáknak valót hordja.

Sonny egy héttel korábban jött világra – eredetileg október 31-ére várták –, és azóta már otthon van a családjával. Az édesanya elmondta, hogy a várandóssága és Sonny születése is komplikációmentes volt.