Baba

9 ok a cumira

Kilenc édesanya mesélte el nekünk, miért nyúltak cumihoz. Minden kisbabának alapvető igénye a szopás, a cumizás, ezért inkább az a kérdés, miért is elleneznénk ezt. És mit tudunk helyette javasolni?
2008. Március 13.

1. Ne aludjon mellen!

Nem akartam, hogy mellen aludjon el, mert azt olvastam, így nem tanul meg egyedül álomba szenderülni. Ezért ha láttam, hogy egyre ritkábban nyel és egyre álmosabb, lefektettem és cumit tettem a szájába.

V. Gabi

Téves a kiindulópont!

A mellen békésen szundikáló babák védelmében cáfolnunk kell a fenti állítást: igenis megtanulnak egyedül elaludni, sőt, erre már élete első napján is minden újszülött képes. De tény, hogy mindez sokkal jobban esik a mama meleg testéhez bújva, szopizás közben. Miért lenne ez baj?

2. Egész nap szopni akart

– és én ezt nem bírtam. Ahogy kivettem a cicit a szájából, már fel is ébredt és bömbölt. Így jött a cumi a képbe. Kiváltott engem a fogságból.

Á. Zita

Cumi helyett ezt javasoljuk

Mindig oka van, ha a csecsemő nagyon gyakran vagy egész nap szopni akar. Lehet, hogy még kicsi, és egyszerűen így érzi csak jól magát. Lehet, hogy így növeli a tejmennyiséget egy-egy növekedési ugrás alkalmával, amikor nő a táplálékigénye. Lehet, hogy így tud jóllakni. Lehet, hogy beteg, vagy jön a foga, vagy zaklatott valamiért – a szopás mindenen segít. Bármelyik esetről is lenne szó, a cumi akadályozza annak a problémának a megoldását, ami a baba viselkedését okozza.

3. Ajándékba kaptam, kipróbáltam

A kórházi ajándékcsomagban volt, gondoltam, miért ne próbálnám ki. Azóta már öt hónapos a lányom, szopik, de cumizik is, már a hatodiknál tartunk.

J. Csilla

Szép kis ajándék, de felesleges

A legtöbb szoptatott gyerek remekül megvan cumi nélkül is, mert a szopás intenzív, sok időt igénylő tevékenység, és általában tökéletesen kielégíti a baba cumizási igényét. A legtöbben először ösztönösen ki is köpik a cumit, jobb, ha nem is erőltetjük. Ne szoktassuk rá olyasmire, amire valójában semmi szükség.

4. Sebes volt a mellem

Az első napokban fájdalmasan, csúnyán kisebesedett a mellem, ezért megpróbáltam a lehető legrövidebb ideig mellen hagyni a kislányomat, vagyis csak addig, amíg valóban szívta, nyelte a tejet. Amikor már csak cumizott, gyorsan a szájába csempésztem a játszócumit.

Sz. Nóra

Inkább az okát kell keresni

A legfontosabb a sebek okának felderítése. A cumi ronthatja a szopási technikát, ezért még árthat is ebben a helyzetben. Súlyos esetben segít egy huszonnégy órás szoptatási szünet, amikor pohárból kap enni a baba, és közben hordozókendőben dédelgetjük, hogy a közelség iránti igényét is kielégítsük. A gyógyulásig ésszerű, ha csak addig hagyjuk mellen a babát, amíg szopik, de hordozással általában mindenki megnyugtatható, nincs szükség cumira.

5. Nem akartuk elkényeztetni

A mi kisfiunk olyan volt, hogy csak kézben érezte jól magát, ez elég hamar kiderült. Ismerős szülők figyelmeztettek minket, hogy nagyon el fogjuk így kényeztetni. Próbálkoztunk a cumival, és bevált, így többet elvolt egymagában az ágyban.

V. Lívia

Ez nem is kényeztetés!

Az újszülöttek, kicsi csecsemők természetes igénye a testközelség, a dédelgetés. Nem kell attól tartani, hogy elkényeztetjük, mert ahogy nő, fejlődik, az igényei és a képességei is változni fognak. Amíg kicsi, a szülő jelenti számára a világot, ha kézbe vesszük, nem kényeztetjük, csak elemi igényét elégítjük ki.

6. Nem szoptatok bárhol

A csecsemők viszont olyanok, hogy sírni, nyűglődni bárhol képesek. Az én kisfiam ott is követeli a jussát, ahol én nem szívesen szoptatnám meg. Marad ilyen esetekre jobb híján a cumisüveg és a cumi.

Sarolta

Ezt még érdemes újragondolni

A diszkrét szoptatás feltételeit bárhol megteremthetjük. Miért olyan nehéz otthonunkon kívül rászánni magunkat? Egy hordozókendő, széles sál vagy kardigán takarásában szinte mindenütt mellre kerülhet a baba úgy, hogy senki semmit nem vesz észre abból, ami a kulisszák mögött zajlik. Amíg ilyen kicsi, nincs egyszerűbb megoldás a szoptatásnál.

7. Nem bírta a ki a három órát

A gyerekorvos szerint legalább három órának kell eltelnie két etetés közt. A mi gyerekünk ezt nem így gondolta, és már másfél-két óra múlva bömbölt. Ezt nem bírtuk hallgatni, inkább jött a cumi, ezzel és ringatással kihúztuk valahogy.

P. Ágnes

Nem is kell kibírnia!

Érthető, hogy a szülők nem bírják hallgatni a bömbölést, de egyszerűbb megoldás, ha inkább mellre teszik az éhes babát. Szó sincs arról, hogy két etetés között legalább három órának el kellene telnie, minden babának joga van akkor enni, amikor megéhezik vagy egyéb okból mellre kívánkozik.

8. Ne az ujját szopja!

Én éppen hat évig szoptam az ujjamat, és arra gondoltam, mindent, csak ezt ne! Rögtön cumival kezdtük, mert erről könnyebb leszoktatni még csecsemőkorban.

H. Judit

Kulcskérdés: a szopási igény kielégítése

Három-négy hónapos korban minden csecsemő eléri azt a fejlődési lépcsőfokot, amikor kezét a szájához viszi, és az ujját is szopja. Ez azonban igény szerint szoptatott gyerekeknél az esetek többségében átmeneti jelenség, és egy idő után, amikor már egyre több más tevékenységre használja a kezét, megszűnik. Ha hagyjuk a babát annyiszor és annyi ideig szopni, amennyire igényli, feleslegessé válik a cumi és az ujjszopás is.

9. Megelőzésként

Nem akartam, hogy majd mindent a szájába vegyen, amit meglát úton-útfélen. Gondoltam, a veszélyes időszakot átvészeljük cumival, aztán majd csak leszoktatom róla valahogy.

T. Jutka

A cumi akadályozza a felfedezéseket

Hagyja inkább kísérletezni és kóstolgatni, ha nem veszélyes dologról van szó! A kisgyerek számára a megismerés igen fontos forrása az, hogy megízleli, nyelvével, ajkával érzékeli a különböző felületű, állagú anyagokat és tárgyakat. Igaz, fárasztó az a két-három hónap, amíg állandóan a baba nyomában kell lenni, de megéri, mert gyorsabban megtanulja, mi az, amitől valóban óvakodnia kell.

EZÉRT NEM ajánljuk a cumit

Túlságosan lerövidíti a mellen töltött időt, ezért csökkenhet a tejmennyiség. A cumis babát ritkábban teszik mellre.

Fertőzéseket tart fenn és közvetít (például szájpenészt), mert szinte lehetetlen tisztán tartani.

Rendellenes állkapocstartást tart fenn: amíg a két íny közt van a cumi, nem képes megfelelően záródni az állkapocs. Minél hosszabb ideig marad ez így, annál rosszabb.

Megzavarja a szopástechnikát. Bizonyos cumitípusoknál a baba púpozza a nyelvhátat, s ha ezt megszokja, fájdalmassá válhat a szoptatás. A cumik többsége kemény, ezért maradandóan károsítják az újszülött és fiatal csecsemő még képlékeny szájpadlását. Ez különösen igaz a cseresznye formájúan végződő cumikra.

Zavarja a fogak fejlődését és akadályozza a csecsemő gagyogását, beszédét.

Ezeket is olvasd el:

Mellpótlékok

Cumi: igen vagy nem?

Cumi-elvonókúra

Amikor már nem kell a cumi

Forrás: HáziPatika.com