Baba

A nagymamucikám palacsintasütője!

Újra Kolibri Fesztivállal várják a gyerekeket a Jókai téri játszótéren és a színház épületében szeptember 3-án, szombaton.
2011. Augusztus 30.

Vitéz László már a mi gyerekkorunkban is

sztár volt. Itt az ideje, hogy

a te gyerekeid is megsimerjék!A Kolibri Színház jubileumi évadát megnyitó egész napos programra az ország különböző tájairól érkeznek fellépő társulatok, a programok sorából nem maradhat ki Kemény Henrik bábszínháza sem.

A huszadik alkalommal megrendezett ingyenes fesztivál a HaDede című előadással indul a színház előcsarnokában. A veszprémi Kabóca Bábszínház és a belga Theater De Spiegel közös, kisgyerekeknek és kisbabáknak készült produkciójában a darab zeneszerzője, Kiss Erzsi énekes és Futó Ákos bábszínész játszik, az előadást Karel Van Ransbeeck rendezte. A Kolibri Fesztiválon – a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház honlapján található program szerint – tíz órától a Hubay Jenő Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara játszik a Jókai téren, Kőrösy Róbert vezényletével. Délelőtt Évszakok címmel tartanak előadást Kányádi Sándor versei alapján a Keleti István Művészeti Szakközépiskola és a Kolibri Dajka Margit Stúdiójának növendékei, az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) és Fabók Mancsi Bábszínháza közös produkciójában pedig a Székely menyecske meg az ördög című darabot láthatja a közönség.

Délben Barbro Lindgren Kukacmatyi című darabja látható a színházteremben, a Novák János rendezte előadást Bán János játssza. Az előadást követően az előcsarnokban kézműves-foglalkozást tartanak. Kora délután a Jókai téren Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor Az égigérő fa című alkotását, a Pécsi Márkuszínház előadását, majd Szívós Réka Kalandok a kertben című művét, a zalaegerszegi Griff Bábszínház produkcióját tekinthetik meg a nézők.

Négy óra után látható Kemény Henrik Vitéz László és a többiek című produkciója.

Késő délután a Szlovákiai Árgyélus Színház Hétszínű búzaszem című, palóc népmese alapján írt produkciója, majd az Urban Dance Team bemutatója látható, valamint átadják a Michel Indali-díjat is.

A programok befejezéseként hat órától szakmai beszélgetést tartanak a színház előcsarnokában Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezetésével.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház új évadát indító fesztiválon az előadások között a Kolibri Harsonakvartett játszik, a programokat Török Ágnes és Ruszina Szabolcs konferálja fel.

Ízelítő Vitéz László kalandjaiból. Ha meg akarod mutatni a nagymamucikája palacsintasütőjét a gyerekeknek, akkor ott a helyetek.

Forrás: MTI- babaszoba.hu