Kislányom születése óta frusztrál a gondolat, hogy a várandós anyukákat sem az újságok, sem az internet, sem más nem készíti fel arra, hogy másképp is alakulhatnak a dolgok, mint ahogy tervezték. Bár az is igaz, hogy a problémákról szóló fórumokat, beszámolókat én nem olvastam el, mondván, a pozitív hozzáállás a legfontosabb, nem foglalkozom előre azzal, ami közbejöhet. A szülést lazán fogtam fel, hisz úgyis meg kell történnie, nem segít, ha előre aggódom, és igyekeztem felkészülni a normális lefolyású, természetes szülésre. A terhesség a 38. hétig tankönyv szerint zajlott, minden eredmény tökéletes volt. Azt lehetne most mondani, hogy ez szüléstörténet, de nem, csak a katalizátora volt az első négy hónapunknak, ami alapjaiban rengette meg a hitemet magamban, a tervekben, az anya-gyerek kapcsolatban. Történt ugyanis, hogy a 38. héten határeset-eredményeket produkálunk, látszólag ok nélkül, így a főorvos nem akart kockáztatni, és csütörtökön sürgősségi császárral kiemelték a kislányomat. A műtét után derült ki, hogy a terhességi toxémia azon típusáról van szó, amelyet nem a szülés old meg, hanem pont az indít be. Erről sosem olvastam azelőtt.
Három napra intenzívre kerültem, és félálomban töltöttem a napjaimat a sok belém csepegtetett gyógyszer miatt. Ezalatt háromszor tíz percre láttam a kislányom, aki mindig aludt, sőt, a harmadik napon fel sem ébredt, mivel csak cukros vizet kapott addig. Így mellre sem tudtam tenni, és a negatív folyamat ekkor indult el, de ezt sajnos nem fogtam fel. Abban az állapotban, amikor nem volt épp ott, szégyen vagy sem, de azt sem fogtam fel, hogy az épületen belül ott van az a kis lény, akiről az elmúlt kilenc hónapom szólt, akit annyira vártam. Teljesen elveszítettem a talajt a lábam alól.
Szerencsétlenségemre baba-mama szobát kértem, és azt hiszem, ha minden rendben megy, ez nem is lett volna baj, de a csecsemős nővérek ezt úgy fogták fel, hogy akkor rám sem kell nézni.
A kislányom napközben velem volt, igyekeztem megszoptatni, sikertelenül, és mivel nagyon lassan gyógyult a sebem, éjszakára levittem. (Annak érdekében, hogy a kórházban még kipihenjem magam, és itthon már el tudjam látni). Na, akkor azt éreztették velem, hogy én vagyok a világ legrosszabb anyukája. A tejtermelésem a negyedik napon indult el, de nem hitték el, hogy a kislányom nem tudja kiszívni (ugyanis addigra teljesen sárga lett), így a negyedik napon éjfélkor már betonkemény mellekkel mentem le a csecsemőosztályra. Ott persze már azzal fogadtak, miért nem szóltam előbb.
A kislányomat az ötödik nap reggelén hoztuk haza. Ezután négy hónapos kálvária kezdődött, aminek az elején annyira aluszékony volt, hogy nem tudott már nyelni sem, de sem a gyerekorvos, sem a védőnő, senki nem ismerte a megoldást. Háromhetesen kórházba került, mert kiszáradt. Még ott sem hitték el nekem, hogy annyira alszik, hogy nincs nyelési reflexe, amíg egy doktornő meg nem próbálta etetni, hogy majd ő megmutatja, hogy kell.
Ezután kicsit helyrejött, így hazajöttünk – onnantól a negyedik hónapig egy ipari Medela fejőgép volt a legközelibb barátom, és a teák, kapszulák, amelyek serkentik a tejtermelést. Híztam 18 kilót, éjjel-nappal fejtem, teljesen kikészültem. A negyedik hónap végén, mire tudott volna szopni, a kislányom sem mellből, sem üvegből nem kérte a tejet. Két és fél liter fagyasztott anyatejet öntöttem a lefolyóba…
Ekkortájt derült ki, hogy egy barátnőm is így járt, és az ő ismerőse is. Ők sem kaptak laboreredményt a babáról távozáskor, amibe beleírták volna, hogy sárgaság a gond.
Számomra ez életem egyik legszörnyűbb időszaka volt. Az ötödik hónapban kezdtem csak annyira szeretni a lányom, amennyire az első naptól kellett volna, még ha addig meg is tettem érte mindent.
Nem tudom, lesz-e még merszem újra szülni, de ha igen, és hasonlóképpen kezdődik, semmiképp sem vágok ebbe bele. Tápszeresen, kipihent anyukával és jóllakott babával azt hiszem, ennél jobban alakulnak majd a dolgok. Ami pedig a legfontosabb, ha valaki így járna: időben észbe kapni, cumit kiszúrni, és amíg még tud nyelni, szó szerint megtölteni a babát, hogy minél hamarabb felébredjen, és elkezdjen enni.
Kapcsolódó cikkek
