Baba

Baba adta vállalkozás

Veled is előfordult, hogy a homokozó szélén üldögélve remek ötleteid támadtak? Ágnes, Edith és Réka életébe éppen a gyerekek miatt érkezett az "isteni szikra".
2009. Április 29.

Beleszerettünk a gyerekekbe és fényképezünk

Réka

Névjegy: Szent-Iványi Réka (31)

Gyerekek: Bálint (2 és fél éves), Csongor (8 hónapos)

A megvalósított ötlet: Páholy Fotóstúdió

Rékával már többször találkozhattatok a Kismamában. Ő mutatta be két fiával együtt a “szülés után kimozdulós” divatot. Bár a bemutatott ruhadarabok előnyösen rejtik a szülés után maradt felesleget, mi nem is látunk ilyesmit, inkább két kisfiával értünk egyet: az én anyukám a legszebb. Mennyi idősek azon a képen a fiúk?

– Csongor 6 hónapos volt, Bálint pedig kétéves múlt, amikor az anyag készült. Nagyon élvezték a fotózást. Csongor kedves, nyitott kisbaba. Mindenkire mosolyog, jól érzi magát a bőrében. Bálint már tisztában volt azzal, hogy miről szólt a fotózás, megszokta, hogy ez a munkám. Amint vele foglalkoztam, azonnal együttműködött, pózolt, boldog volt a közös programunktól. Művészeti tagozatos gimnázium fotófakultációján kezdtem a fotózással foglalkozni. Aztán elvégeztem az újságíró-szövetség fotóriporter szakát, ezután viszont egy időre háttérbe szorult a fotózás. Főiskolára jártam, közgazdászdiplomát szereztem, és általános iskolás korom óta modellkedem is.

– A fényképezőgép ezek szerint mindig szerepelt az életedben, te pedig hol az egyik, hol a másik oldalán álltál. A gyerekek zökkenőmentesen kapcsolódtak bele ebbe a munkába?

– A multivilágban nem találtam a helyem, űrt éreztem a szívemben, az üzleti iskola és a fotós hátterem azonban jó párosításnak bizonyult. Nem elég jó fotókat készíteni, el is kell tudni adni őket, és ebben az üzleti élet megismerése sokat segített. A fotózáshoz pedig a két kisfiam valósággal szárnyakat adott. Mérhetetlen rajongással fogadtuk Bálintot, minden mozdulatát fotóztuk. Egy barátnőmmel már a gimnázium fotófakultációjára is együtt jártunk, sőt egy időben szültünk, ő már a második kislányát, amikor én Bálintot. Sokat segített a babavárás idején, a kisbabás hónapokban és most is, hogy ő ezen a téren egy lépéssel előbbre tart, és át tudja adni a tapasztalatait.

– A közös babázás mellett pedig közösen fotóztok?

– Így igaz. Mindketten annyira beleszerettünk a gyerekekbe, hogy minden percüket meg akartuk örökíteni. Aztán abból lett a munkánk, ami a hobbink is. Egy baráti összejövetelen merült fel a közös fotóstúdió gondolata, és azonnal neki is láttunk a megvalósításnak. A felszerelésünk megvolt, egy hét alatt megtaláltuk a helyet a stúdiónak, és nekiálltunk a helyiség teljes felújításának, berendezésének. Ekkor vártam a második kisfiamat, Csongort. Szinte észre sem vettem a várandósságomat, annyira lekötött a Páholy Stúdió beindítása. Még Csongor megérkezése előtt befejeztük az előkészületeket, és azóta is nagy örömmel fotózunk. A saját gyerekeink mellett ismerőseink, barátaink gyerekeit is. Az anyasággal jól össze tudom egyeztetni ezt a munkát, hiszen bevihetem a stúdióba a fiúkat, emellett pedig élvezem is, és úgy látszik, ők is.

Jöttek a gyerekek és az ötletek

Ágnes

Névjegy: Vadász Viktorné (47)

Gyerekek: Réka (10), Gergő (16), Kamilla (18), Flóra (19)

A megvalósult ötlet: Játékforrás játszóházas élménybolt

A játszóházas élményboltra internetes böngészés közben bukkantam. Elromlott diavetítőnket akartam megjavíttatni vagy újat venni helyette, néhány elszakadt diafilmünket is pótolni kellett. Honlapjukon nemcsak több száz filmből álló diafilmkészletet találtam, hanem egészen különleges, egyedi hangú bemutatkozást. Kíváncsian érkeztem az üzletbe. Vagy a játszóházba. Akkor most hova is?

– Mondhatjuk, hogy ez kettő egyben. Az üzletet úgy alakítottuk ki, hogy a helyben játszást is szolgálja. Négy játéktérben csecsemőkortól százéves korig mindenki megtalálja a neki való játékot: a legkisebbeket elkerített óriáshempergővel várjuk, a nagyobbacskák alacsonyabb-magasabb asztalhoz ülve játszhatnak a logikai, kézügyesség-fejlesztő, építő- és társasjátékokkal. A férjemmel és egy állandó alkalmazottunkkal játszunk a gyerkőcökkel.

– Jó móka a lurkóknak, de hogyan lesz ebből bevétel? Ha itt ingyen lehet játszani, ki az, aki megveszi a játékokat?

– Sok szülő tanácstalanul érkezik: valami “jó” játékot keres a gyereknek, de nem tudja, mi legyen az. A “jó” csak személyre szabott lehet. Megkérdezzük, milyen a gyerkőc, mit szeret csinálni, de az is nagyon jó, ha eljön, és itt derül ki, hogy mi a neki való. Amikor az ide látogatók megismerkednek egy-egy játékkal, rendszerint úgy megkedvelik, hogy szívesen haza is viszik.

– Látszik, hogy ez nemcsak “bolt”, hanem hobbi is. Honnan ered ez a felnőttkorban sem szunnyadó játékszeretet bennetek?

– Valóban szeretünk játszani, de tudatos döntés és némi jó értelemben vett gazdasági kényszerűség is van a játékbolt hátterében. Első gyerekünk születése előtt elhatároztuk, hogy csak értelmes, hosszú élettartamú játékot veszünk majd a gyerekeinknek. Nem volt nehéz ehhez ragaszkodnunk: akkori anyagi helyzetünkben alaposan meg kellett gondolnunk, mire adunk ki pénzt. Ahogy jöttek a gyerekek, nemcsak a jó játékok, hanem az ötleteink is szaporodtak. Sok játékot készítettem magam, és a meglévőkkel is újabb lehetőségeket találtunk, miközben játszottunk a gyerekeinkkel. Közben növögettek, a nagy család mellett a nagy családi házunk is vitte a pénzt. Gondolkodtunk, mihez kezdhetnénk, ami jól összeegyeztethető a sokgyerekes életformánkkal, értünk hozzá és szeretjük is. Így történt, hogy ilyen egyedi hangulatú játékboltot nyitottunk a családi házunk földszintjén. A munkahely és az otthonunk szinte összekapcsolódik. Amikor a gyerekeink hazajönnek az iskolából, leülnek az éppen legkedveltebb fejtörő vagy társas mellé. Itt az üzletben vagy egy szinttel feljebb, a lakásunkban. Biztos vagyok abban, hogy gyereknek-felnőttnek egyaránt lelki-szellemi épülésére szolgál a kreatív kikapcsolódás, és a munkában, tanulásban is érezhető a gyümölcse.

Kristóf és a bölcső

Edith

Névjegy: Nierschné Henn Edith (42)

Gyerekek: Csengele (19), Zita (16), Kincső (6), Réka (3)

A megvalósult ötlet: Kincső fejlesztőbölcső, Kristóf gyermekbútorrendszer

Egy korábbi körképünk készítése közben érdekes, színes gyerekbútorra akadtam az egyik bababoltban. A bölcsőt, kiságyat, pelenkázót, polcos részt egyesítő darab kis kuckóként állt össze. Meghitt kis fészek a babának, minden kézre áll anyának. Mi ez, honnan való? A Kristóf gyermekbútorrendszer vezetett Edithhez, aki férjével együtt dolgozta ki és szabadalmaztatta ezt a régi-új találmányt.

– A Kristóf bútor elődje a Kincső bölcső volt. Hat évvel ezelőtt egy családi tragédia vezetett minket rá, hogy a bölcső fejlesztő hatását észrevegyük és továbbgondoljuk. Az történt, hogy szülés közben életét vesztette a keresztapám lánya, viszont az újszülöttet, Kristófot az orvosok meg tudták menteni. Mi magunkhoz kértük a kisbabát abban a borzalmas zűrzavarban. A harmadik kislányom, Kincső éppen akkor nőtt ki a bölcsőből, Kristóf szinte “előmelegítve” kapta. Mivel még szoptattam, Kincső mellett Kristóf tejtestvérként nőtt fel. Az édesanya nélkül maradt, igen rossz állapotú kisbaba az anyatejjel és a bölcsővel így mégis jó esélyeket kapott a fejlődéshez, de ez csak fokozatosan derült ki számunkra is.

– Azért kisgyerekes családban sem olyan természetes, hogy ott lóg a bölcső a mestergerendára akasztva. Nálatok miért nem kiságy várta a babákat?

– Erősen él bennem őseim hagyománya. Szülőföldemtől, Erdélytől elszakadva talán még fontosabbá vált, hogy őrizzem eleink értékeit. Valaha a leendő keresztapa tiszte volt, hogy megfaragja és a mestergerendára akassza a bölcsőt. Kincsőnek a férjem faragta a bölcsőjét, ebbe került a kis Kristóf is. A szülés nagyon megviselte a kicsi fiút, ezt a 2, 2, 7-es, igen rossznak számító Apgar-értékek is jelezték. Ötnapos korában hoztuk haza az I. Számú Gyerekklinikáról. Rendszeresen jártunk vele kontrollra, és mindannyiszor ámuldoztak az orvosok a javuláson. Ekkor gondolkodtunk el velük együtt azon, hogyan lehetséges ez.

– A ti értelmezésetekben fejlesztő eszközzé, terápiás eszközzé vált egy már régen ismert, de feledésbe merült bababútor. Mi lett a sorsa később Kristófnak – a kisbabának és a bútornak?

– Kristóf teljesen egészséges kisfiúként három hónapos korában került haza az édesapjához. Az ő épülésén felbuzdulva másoknak is át akartuk adni tapasztalatainkat. Orvosi szakvélemény tanúsítja a bölcső jótékony hatását az első hat-nyolc hónapban. Fontos azonban, hogy ez nem talpon dülöngélő gyerekágy, hanem függesztett lengőbölcső, amely a kisbaba saját mozgásait adja vissza. Létrehoztunk egy alapítványt az eltérő fejlődésű gyerekekért, ahonnan kölcsönözhető is. Bútortervezéssel foglalkozó férjemmel kialakítottunk egy olyan hosszú élettartamú bútorrendszert, amely tartalmazza a lengőbölcsőt, az első fél év után azonban még többször átalakítható úgy, hogy egyetlen elemet sem kell később megvásárolni hozzá, és kamaszkorig kiszolgálja a gyereket. Gazdaságos, ám jelképes értelme is van annak, hogy kis kuckóját majd csak a kamaszkorától búcsúzva kell elhagynia.

Ha érdekesnek találtad Ágnes, Edith és Réka történetét, látogass el honlapjukra:

www.jatekforras.hu

www.heniem.hu

www.paholystudio.hu

>

Forrás: Kismama magazin