
A kép illusztráció. (Kép forrása: Getty Images)
A napokban egy 35 hetes kismamához kérték Fejér vármegyében a mentők gyors segítségét. A kismamának otthonában hirtelen sűrűsödni kezdtek a fájásai, számolt be róla Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
A mentők bejegyzése szerint a mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, kiékezésükig pedig vonalban maradt és megnyugtató szavaival bíztatta a rémült szülőket. Elsőként egy mentőgépkocsi, majd egy esetkocsi érkezett a családhoz.
Már nem volt idő kórházba sietni
„Bajtársaink megvizsgálták a kismamát, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy már nincs idő kórházba sietni és felkészültek a szülés levezetésére. Az édesanya a mentők segítségével mindössze néhány perc alatt életet adott 3. gyermekének, aki a Dorka nevet kapta. Az egészséges kislány rögtön felsírt” – írták a posztban, amely szerint a kislányt és büszke anyukáját végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.