Különleges felfedezést tettünk a közelmúltban, amikor annak jártunk utána, melyik a szülők szerint legszebb Z-betűvel kezdődő lánynév, és Z-betűs fiúnév.

Mint azt akkor megírtuk, mind a női nevek, mind a férfinevek között találunk meglepő Z-betűs utóneveket, mint amilyen a fiúknak a Zajta, a Zeke, a Zev vagy a Zílió, illetve a lányoknak a Zahara, a Zelli, a Zomilla vagy a Zöldike.
Csak egy ékezet a különbség
Különleges, rövid, könnyen érthető mind a két név, az azonban talán visszatartó erő lehet, hogy a fiúknak és a lányoknak adható változatot mindössze egy ékezet különbözteti meg.
Nem csigázunk tovább, eláruljuk, melyik ez a két név:
- A fiúknak adható név a Zéta, ami egy fantázanév, Gárdonyi Géza fejéből pattant ki. A HUN-REN Nyelvtudományi Intézet utónévkeresője szerint korábban rendkívül ritka utónévnek számított, mostanra pedig azok közé a nevek közé sorolták be, melyekből néhány előfordulást regisztráltak.
- Lányoknak adható viszont a Zeta név, ami latin eredetű, és boldogságot, szerencsét jelent. A fent említett utónévkeresőben ebből a névből is mindössze néhány előfordulást tartanak számon. A Zeta rokon neve a Zetta és a Zita.
Még egy érdekesség a Z-betűs nevekről
A Z-betűvel kezdődő fiúnevek közül a magyar-török gyökerekkel rendelkező Zalán az, amelyik a legtöbb szülő szívét elrabolta, kevesen tudják azonban, hogy erről akkor sem kell lemondaniuk, ha netán kislányt hoz a gólya.
A Zalán fiúnév női megfelelője ugyanis a szintén török-magyar eredetű Zalánka név, ami sós követ, ütőt és dobót jelent. Szemben a Zalánnal, a Zalánka egyáltalán nem nevezhető ismert és gyakran választott keresztnévnek.
Fotó: Getty Images – Tetra Images