Baba

Csézyt már dolgozni is elkísérte újszülött babája

A kislány még két hónapos sincs, de anyukája szerint van, amit nem lehet elég korán kezdeni.
2025. Március 13.
Fotó: Fotocentrál/Olajos Piroska

Fotó: Fotocentrál/Olajos Piroska

Az énekesnő január 22-én adott hírt róla, hogy megszületett a kislánya, akiért hosszú ideig küzdöttek a férjével. A hat évig tartó lombik program során ők is több veszteséget és mélypontot átéltek, nem csoda, hogy Czézy gyermeke világra jötte óta rózsaszín ködben éli a mindennapjait.

„Voltak nálunk is nehéz időszakok és súlyos mélypontok. Hibáztattam is magam. Pedig soha nem ittam alkoholt, nem dohányoztam, nem is kávézom. Egészségesen élek, a saját kertemben termelek meg sok mindent, hetente háromszor edzek. Nem értettem, miért nem tudok teherbe esni. De végig hittem benne, hogy mindez velem is megtörténik majd”

 – nyilatkozta korábban a Nők Lapjának az énekesnő.

Újdonsült anyukaként, ilyen küzdelmek után, nem is tudja megállni, hogy ne büszkélkedjen el babájával. Czézy a zenei karrierje mellett ruhákat is tervez, szalonja pedig már hosszú ideje sikeresen működik. Karikó Katalin például az ő estélyijében vette át a Nobel-díjat. Az üzlet tehát épp annyira a szenvedélye, mint a zene, ezért lányát is bemutatta már az ott dolgozóknak.

A Klinika után beugrottunk dolgozni az üzletbe Elizabettel, mert a divatot nem lehet elég korán kezdeni!

 – írta viccesen Csézy, aki minden bizonnyal csak praktikus okokból kötötte össze az orvosi időpontot az üzlete intéznivalóival, úgyhogy nem kell aggódni, hogy a két hónapos picit “túldolgoztatják”.