Baba

Először beszélt harmadik gyermekéről Schmied Zoltán

Február közepén született meg a színész és felesége első közös gyermeke.
2024. Március 07.
(Fotó: Olajos Piroska via Fotocentral)

Ahogy arról korábban írtunk, Schmied Zoltán és felesége, Ágoston Katalin februárban osztották meg az örömhírt, hogy megszületett kisfiuk. A színésznőnek ő az első gyermeke, míg Schmied az édesapja a baba mellett egy fiúnak és egy lánynak is.

A pici, aki a Milán nevet kapta, most három hetes, édesapja pedig az RTL Reggeli műsorában mesélt róla.

A színész a műsorvezetők kérdésére elmondta, hogy igyekszik kivenni a részét a babázásból mindenben, amiben csak tudja. „Mindenben megpróbálok segíteni. Én azt gondolom, ez egy közös ügy, sose gondolkoztam úgy, hogy csak az anyukának a dolga a babázás. Nem így terveztük, de császármetszéssel született, nyilván így az elején az anyukájának nehezebb volt, ott nagyon sokat segítettem például az éjszakákban is” – mesélte. Az édesapa azt is megosztotta, hogy a lehet legjobb időszakban érkezett a gyermeke, éppen akkor, amikor ő nem forgatott és színpadon sem kellett pont játszania, így a baba születése utáni napokban ő is otthon tudott lenni.

A műsorban arra is rákérdeztek, hogy a színész nagyobb gyermekei hogyan fogadták a kistesót. „Örülnek nagyon! A kislányom 12 éves, ő teljesen odavan, ha teheti, mindent csinálna vele, akár büfiztetné is. A kisfiam is, ő 16 éves, tehát neki most nem ez a legfontosabb, de nagyon örülnek neki” – válaszolta.

(via Blikk.hu)