Baba

Figyelmeztetést adtak ki 11 megyére

Nyári meleg lesz hétfőn, sok napsütéssel, de jégeső is előfordulhat.
2024. Május 27.
eső
Kép: Getty Images

Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés valószínű. A korábbi napokhoz képest jóval kisebb számban, csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok, az északkeleti megyékben kicsi a csapadék esélye. A keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg, de zivatarok körül átmenetileg meg is erősödhet a légmozgás. A zivatarok kialakulásának helyszínein az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést:

  • Pest,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Csongrád-Csanád
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Komárom-Esztergom,
  • Nógrád,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Vas
  • Veszprém
időjárás előrejelzés

Kép: Met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul. Késő estére döntően 14 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Az ország nyugati harmadán szórványosan valószínű zápor, zivatar, máshol csak néhol lehet csapadék. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, helyenként erős lökések kísérik, zivatar térségében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. Hajnalban 9-16, délután 23-29 fokot mérhetünk.

Szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Szórványosan kialakul zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti tájakon. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél. Zivatar környékén viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között várható.

(met.hu)